Az eredetileg hatrészesre tervezett sorozat egy ponton kinőtte a saját kereteit. Írás közben vált világossá számomra, hogy az a kérdés, miként egyesíti gondolkodásában az építész a tudományokat, csak részletekben fejthető ki. A bevezető után így új rend alakult ki a rovaton belül: természettudományok, műszaki tudományok, orvostudományok, agrártudományok, társadalomtudományok, majd két részben a bölcsészettudományok, végül a művészetek és a hittudományok. Ez a bővülés egy szükségszerű következmény.
Ebben a bejegyzésben a bölcsészettudományok első csoportját járom körül. Olyan gondolkodási módokról olvashatunk, amelyek az építészet hátterében munkálkodnak. Elvontak, gyakran pedig nem is érthetők mindenki számára. Ezek eredményei láthatatlanok maradnak a kész épületben is, mégis meghatározzák annak jelentését, használhatóságát és minőségét.
A filozófiai gondolkodás az alapoknál kezdi el fejtegetni a dolgokat. Egy építész gondolatvezetésére is így hat. Mit nevezünk építészetnek? Milyen természetű valójában egy épület? Tekintsünk rá fizikai testként, ami anyagból van és szabályok alapján épül fel; folyamatként, hiszen idővel és használattal folyamatosan alakul; vagy egyfajta kapcsolódásként, amely ember és környezete között történik? Bár ezek a kérdések elvontnak tűnhetnek, valójában minden tervezői döntést meghatároznak. Az építész ugyanis jelentéssel is dolgozik: a tér, a fény és a forma tudatos módon épül be a tervébe. Ha nem tudatos, akkor a megrendelői igénynek sem tett valószínűleg eleget, így munkája nem volt megfelelő.
A tartósság, a funkció és az esztétika kiegészülnek az élmény, a társadalmi hatás és a környezeti felelősség szempontjaival is. A filozófiai szemlélet segít összefüggéseket találni ezek között. Újabb kérdéseket tesz fel a tervező. Milyen értékeket teremt ez a folyamat? Ki mivel felelős ezért az egészért? Milyen nyomot
hagy a tájban? Miért pont ezen a helyen? Ki(k)ért épül? Hogyan kapcsolódik a közösséghez, és milyen hosszú távú következményei vannak egy-egy későbbi várható beavatkozásnak? Ezek megválaszolásával egy tudatos állásfoglalást tesz a világban.
Az irodalom- és kultúratudomány is többféle irányba elhúzhatja a gondolatokat. Az egyik ilyen irány az emlékezet hosszú távú fenntartására fókuszál, mint a könyvek, az iratok. Erre az építészet is képes, sőt az egyik legalkalmasabb. Mintha megfagyasztaná az adott kor és kultúra gondolkodását. A város is olvasható. Az utcák, a terek és az épületek történeteket mesélnek. Az építész ebbe a szövegbe ír bele. A helyszínekre, melyekről pedig nem maradt fenn semmilyen információ a korábbi korokból, az építésznek olyat kell alkotnia, amely méltó a környezetéhez, és beleillik az adott kultúrába, az adott szövegkörnyezetbe.
Másik irány lehet talán az, hogy az irodalom tereket hozhat létre a képzeletben. Egy leírás képes elindítani képeket, s ezekből belső terek épülhetnek fel az olvasóban. Ezek a terek jelentésekkel telítettek. Nem biztos, hogy azonosak a valósággal, de mégis hatást gyakorolnak. Előfordul azonban a részletgazdag környezetleírás is. Egy ilyen jó leírás arra is késztetheti a szemfülesebb olvasót, hogy egy helyszínre
belépve felelevenedjenek a korábban olvasottak és megtörténjen az asszociáció. Az építészet hasonló módon működik. Ősi, hagyományszerű beidegzettségeket feltételez adott mintázatokra.
Egy építész gyakran kerül olyan helyzetbe, ahol a különböző kultúrák találkoznak. A nyelv és a kultúra viszont összefonódik. A különféle szokások, a térhasználatok, az eltérő jelentések kiderítésére csak a nyelvismeret és annak az egyedi módszerei segíthetnek közvetíteni a szükséges információkat. A nyelvtudomány tehát szintén egy meghatározó komponense a komplex gondolkozásnak.
Az építésznek képesnek kell lennie arra, hogy értelmezze és alkalmazkodjon az eltérő, de valós helyzetekhez. Az épületek így válhatnak befogadhatóvá az emberek számára. A pszichológiai tudományok foglalkoznak ezzel a résszel. Az észlelés, a figyelem, a megértés folyamata előtérbe helyeződik, s ezáltal alakulhatnak ki a legmegfelelőbb koncepciók, akár egyénre, akár családra, akár intézményre szabva.
Az építészeti tér képessé kell váljon arra, hogy minden igényt kielégítsen. A kompromisszumok kötésével sincs semmi probléma, mindaddig, amíg okosan végig van gondolva, és a hatása pozitívnak könyvelhető el a végén. Az építésznek lépésről lépésre kell felépítenie azt a helyet, amelyben az ember otthon érzi magát.
A folyamatok során újabb és újabb információk válnak láthatóvá, ezért az észlelés aktív moderátorszerepet kap. Az ember rendezi, kiegészíti, értelmezi a látottakat. Bizonyos mintázatokat könnyebben felismerünk. Más helyzetekben a többértelműség tartja fenn a figyelmünket. Ugyanaz a hely más arcát mutatja különböző pillanatokban. A fény, a mozgás, a használat mind alakítja az élményt. Egy jól működő tér egyensúlyt teremt. Érthető marad, mégis tartogat felfedezni valót, rejtett üzenetet, amit persze nagy öröm szokott fogadni. A környezet pszichológiája rámutat arra, hogy a túlzott egyszerűség unalmat hoz, a túlzott bonyolultság pedig zavaróvá válik. A kettő közötti tartomány az, ahol az ember szívesen tartózkodik. Az építész ezt a tartományt keresi.
A bölcsészettudományok segítenek kérdezni, értelmezni, érzékelni. Ez a folyamat mélyíti a kapcsolatot az ember és a saját élőhelye között. Az építész helyes gondolkodása fontos tényező, mivel az előbb említett folyamatot képes jó irányba helyezni. A következő részben ez a gondolatmenet folytatódik. További területek kerülnek előtérbe, amelyek újabb nézőpontokkal gazdagítják az építészeti gondolkodást.
nagyg