Az előző részt folytatva a bölcsészettudományok újabb ágai kerülnek fókuszba. Ezek a tudományágak kevésbé kézzelfogható módon kapcsolódnak az építészethez, mégis mélyen formálják azt a szemléletet, amelyből a tér megszületik.
A művészettörténeti és művelődéstörténeti gondolkodás időben és térben rétegzett látásmódot ad. Egy épület ebben az olvasatban valaminek a részeként áll. Kapcsolódik korszakokhoz, közösségekhez, hagyományokhoz. A múlt értelmezése egy megtörtént, egy jelenlegi és egy jövőbéli folyamat összefonódásából áll össze. Mindezek mellett több nézőpont létezik egymás mellett, s pont ez a sokféleség képes lehetséges irányokat mutatni az építész számára. Az épület történeti párbeszéddé válhat, amibe érdemes belemélyedni.
A művészettudomány az építészt olyan gondolkodásmóddal gazdagítja, amelynek segítségével összefüggésekben szemléli az alkotást. A művek mögött meghúzódó okokat kutatja, vizsgálja a környezet hatását, valamint figyeli, hogyan formálja az ember a saját világát. Ez a szemlélet az építészetben különösen fontos, hiszen egy tér mindig több tényező találkozásából születik meg. Anyag, forma, funkció, kulturális háttér és emberi szándék egyszerre jelenik meg benne. Az alkotó személyisége és
hozzáértése nyomot hagy a művön. A tapasztalat, az érzékenység, az értékrend mind formálják a végeredményt. Ugyanaz az alkotás más érzéseket válthat ki különböző emberekből. Az építész közölheti a koncepcióját, de meg is hagyhatja, hogy mindenki azt lásson bele, amit csak szeretne. Hogyan jelenik meg egy közösség gondolkodása az alkotásaiban? Milyen nyomot hagy a hagyomány az épített környezeten?
A néprajz és a kulturális antropológia az emberi közösségek működését vizsgálja. Szokásokat figyel meg, térhasználati mintákat értelmez, valamint azt kutatja, hogyan alakítja az ember a saját környezetét. Egy ház, egy utca vagy egy település szerkezete sokszor többet árul el egy közösségről, mint elsőre gondolnánk. Megjelenik benne az értékrend, az életmód, a gondolkodás és a közös emlékezet.
Az építész számára ez a szemlélet különösen fontos. A tervezés során értenie kell, hogyan élnek az emberek egy adott helyen. Hogyan használják a tereket. Hol találkoznak, hogyan mozognak, milyen szokások alakítják a mindennapjaikat. Egy jól működő élettér mögött gyakran pontos megfigyelés áll. A néprajz és az antropológia jelenlétet kíván. Megfigyelést, figyelmet, részvételt. Az elemzőnek bele kell
helyezkednie egy közegbe, hogy megérthesse annak működését. Közben szükség van külső nézőpontra is, hogy az összefüggések láthatóvá váljanak. Ez a kettősség az építészetben is megjelenik. Egy közösség sokszor teljesen más módon használ egy teret, mint ahogyan azt eredetileg elképzelték. Az emberek útvonalakat alakítanak ki, találkozási pontokat hoznak létre, jelentésekkel töltik meg a környezetüket. Az építész ebből tanulhat. A tervezésről ismételten elmondhatjuk, hogy egy folyamat, amely szüntelenül kapcsolatban áll az emberi viselkedéssel. Az anyaghasználat, az arányok, a díszítés vagy akár a térkapcsolatok mögött sokszor a kulturális háttér és a generációkon át öröklődő minták állnak. Ezek felismerése segít abban, hogy az építészet kapcsolódni tudjon az adott helyhez, a hely szelleméhez.
A neveléstudomány az ember formálhatóságát vizsgálja. Azt kutatja, hogyan alakul a gondolkodás, a viselkedés és a közösségi működés. A példák, a szabályok, a visszajelzések és a környezet mind hatással vannak erre a folyamatra. Egy tér mindig közvetít valamit. Irányt ad a mozgásnak, befolyásolja a viselkedést, keretet biztosít a mindennapi tevékenységekhez. Egy jól átgondolt környezet segíti a
tájékozódást, biztonságérzetet teremt, valamint ösztönözheti az együttműködést vagy az aktivitást is. Az építész döntései ezért túlmutatnak a formáláson. Hatással vannak arra is, hogyan működnek az emberek egy adott közegben.
A visszajelzések szerepe különösen fontos. Egy nyitott tér bizalmat sugározhat. Egy szűk, zárt környezet egészen más viselkedést válthat ki. Az anyaghasználat, a fény, az arányok vagy akár a közlekedési útvonalak mind üzenetet hordoznak. Sok esetben ezek tudattalanul hatnak a használókra, így az építész közvetetten részt vesz az emberi kapcsolatok és közösségi működések alakításában.
A neveléstudomány arra is rámutat, hogy a fejlődés folytonos körforgás. Tapasztalatokból, ismétlődésekből és alkalmazkodásból épül fel. Hogyan változnak mégis ezek az értelmezések az idő során?
A történelemtudomány a múlt értelmezésével foglalkozik. Eseményeket vizsgál, összefüggéseket keres, valamint azt figyeli, hogyan változik a jelentés az időben. Egy épület jelentése korszakonként átalakulhat. Más szerepet kaphat, új funkcióval bővülhet, vagy teljesen új értelmezés jelenhet meg körülötte. Ami egy időben hétköznapi volt, később kulturális értékké válhat. Egy másik korban pedig új kérdéseket vethet fel.
A történeti szemlélet segít abban, hogy az építész tágabb összefüggésekben gondolkodjon. A jelen döntései kapcsolódnak a múlthoz, miközben hatással vannak a jövőre is. Egy beavatkozás ezért mindig több egy aktuális problémamegoldásnál. A történelemtudomány reflektív gondolkodásra tanítja az építészt. Arra, hogy egy tér vagy épület értelmezése soha nem teljesen végleges. Ezért is nehéz olyat mondani, hogy sikerült befejezni egy-egy projektet, mivel mindig lehet rajta módosítani, sőt kell is.
A vallástudomány a különböző vallási jelenségeket vizsgálja. Rendszerezi a szimbólumokat, szokásokat és közösségi normákat. A különféle vallások az építészekre is különféle módon hatnak. Egy spirituális hely túlmutat az egyszerű használatra tervezettől. Egy ilyen hely lelki és közösségi élményt képes létrehozni.
A bölcsészettudományok egészében az emberi gondolkodás, a háttérbeli tapasztalatok és a kultúra jelenik meg. Az építész ezek az összefüggések között alkot. A tervezés így fokozatosan közel kerül a művészetek világához is, ahol a gondolat, az érzékelés és az alkotói szándék egyszerre válik kézzelfoghatóvá vagy magyarázhatóvá.
nagyg