Az ebbe a rovatba írt bejegyzéseimben arra kerestem a választ, miként egyesíti az építész gondolkodásában a tudományokat. A zárórészben a hittudományok felől közelítek. Ez a terület különleges helyet foglal el. Olyan kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak az egyszerű események megválaszolására irányuló gondolkodásnak. A jelentésről, a célról és az emberi létről szól.
A hittudomány a vallási jelenségek rendszerezett vizsgálata. Tanok, hagyományok, közösségek és értelmezések együttese. Az építész számára a tér többé válik, mint funkcionális keret. Jelentést hordoz. Kapcsolatot teremt az ember és valami nála nagyobb között.
Az építészet történetében ez a kapcsolat folyamatosan jelen van. A szent terek mindig túlmutattak önmagukon. Egy szakrális hely, egy templom, egy kápolna vagy akár egy egyszerűbb közösségi tér is képes közvetíteni valamit szavak nélkül.
A tervezés az felelősség. Felelősséget vállalni pedig nem mindenki tud. Minden döntés hatással van az emberre. Alakítja a viselkedését, az érzékelését és a gondolkodását. Egy jól megalkotott környezet segíthet elmélyülni. Lehetőséget ad az elcsendesedésre. Közösséget formál.
A hittudomány másik fontos üzenete a szándék kérdése. A létrehozás mögött mindig ott van a miért. Egy épület célja túlmutat mindazon, amire ilyenkor gondolhatunk. Nem a jólét, a biztonság, a család és az anyagi javak megtestesítője, hanem a hely szellemének leképezése, képviselője. Kifejezhet értékeket. Közvetíthet hitet, reményt, bizalmat. Az építész jelentést ad a formának. Alkot.
Akár egy családi házra gondolunk, akár egy iskolára, akár vallást gyakorló helyszínre, ezek mindig közösségi helyek is. Az együttlét helyei. Az építész feladata, hogy ezt támogassa. Olyan környezetet hoz létre, ahol az emberek kapcsolódni tudnak egymáshoz. Ez elvárt, de a mai világban ez a gondolkodás új kérdéseket vet fel. A funkcionalitás gyakran előtérbe kerül, a gazdasági szempontok erősödnek.
Szükség van mélyebb dolgokra. Az ember igényli a jelentést. Az építészet képes erre választ adni. Tudatos döntésekkel. Finom eszközökkel.
A hittudomány segítségével rájöhetünk, hogy a munkánk, jelen esetben az alkotás mint, hivatás jelenik meg. Az ember teremtőképessége felelősséggel jár. Az építész munkája hat a jövőre. Ez visszavezet a kiinduló gondolathoz. Az ember munkája tudatos. Célja van. Közösségben valósul meg. A tudományterületek külön utakon járnak, mégis egymásra vannak utalva. Az építész ebben a rendszerben összekötő szerepet tölt be. Kapcsolatokat épít. Gondolatok között, emberek között, terek között.
A jó építész így válik a modern kor polihisztorává. Széles látókörrel rendelkezik. Képes összefüggéseket felismerni. Tudását egységbe rendezi. Érti a műszaki rendszereket, érzékeny a művészetekre, figyel a társadalomra, és nyitott a mélyebb kérdésekre is.
Az építészet ebben az értelemben egyfajta szolgálat. Olyan terek létrehozása, amelyek támogatják az emberi életet. Erősítik a közösséget. Teret adnak a gondolatnak és a hitnek.
Ez a teljesség az, ami igazán értékessé teszi.