Ökoház
-
Megosztott első helyezéssel zárult a Tervezz Te is ökoházat! verseny

Idén immár hatodik alkalommal rendezték meg a PTE MIK és a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium által szervezett Tervezz Te is ökoházat! versenyt. Az eddigiektől eltérően az idei rendezvényen a szokásos 5 helyett 8 csapatot is meghívtak a döntőbe az ország különböző részeiről, hogy bemutassák pályaműveiket. A két napos rendezvény egy épületlátogatással…
-
Nyolc döntős csapat, megosztott első és második hely a Tervezz te is ökoházat! versenyen

Nagy sikerrel zárult a 6. Tervezz te is ökoházat! verseny a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK), valamint stratégiai partnere, a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégiuma szervezésében. Az eredményhirdetésre számos csillogó tekintetű fiatal érkezett, akik nagy izgalommal várták a díjkiosztót, ugyanis a zsűritől csak ekkor tudták meg, ki hányadik helyezést…
-
A tavalyi Tervezz te is ökoházat nyertese a rádióban

A PTE MIK által a tavalyi tanévben meghirdetett Tervezz te is ökoházat verseny nyertesét 2024. november 16-án bemutatták a Kossuth Rádióban. A salgótarjáni Tóth Tibor középiskolai tanár és aktuális csapata évek óta aktív résztvevője a PTE MIK által meghirdetett versenynek. Íme a riport:
-
Tervezz te is ökoházat! Milyen egyáltalán egy ökoház?

Tetszőleges anyagok és technológia felhasználásával egy háromgyermekes fiatal házaspárnak kellett ökoházat megálmodniuk a Tervezz te is ökoházat! verseny résztvevőinek. Immár 4. alkalommal hirdette meg középiskolások számára a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) stratégiai partnerével, a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégiumával a kihívást. Az építésztechnikumban tanuló fiatalok a háromfordulós verseny…
-
A 2024-es ökoverseny képei
-
GYŐRBE KERÜLT A TERVEZZ TE IS ÖKOHÁZAT! VERSENY ELSŐ DÍJA
Nagy sikerrel zárult a 4. Tervezz te is ökoházat! verseny a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK), valamint stratégiai partnere, a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégiuma szervezésében. A csütörtök délelőtti eredményhirdetésre számos csillogó tekintetű fiatal érkezett, akik nagy izgalommal várták a díjkiosztót, ugyanis a zsűritől csak ekkor tudták meg, ki…
-
„TERVEZZ TE IS ÖKOHÁZAT!” versenydöntő forduló és eredményhirdetés
-
“DESIGN YOUR OWN ECO HOUSE!” Final round and award ceremony
-
Döntőforduló és eredményhirdetés Pécsett március 20-21
Az idei év verseny feladata volt Egy fiatal (35-40 éves) 3 gyermekes házaspár számára ökoház tervezése megadott szempontok szerint, majd a tervből makett készítése. A döntő fordulóban a legjobb 5 csapat prezentálja az általa fejlesztett projektet. 2024. évben magas számban érkeztek színvonalas pályázatok, ezért a szervezők és a szakmai zsűri döntése alapján a 6 legjobb…
-
Tervezz te is ökoházat!
Európai pályázati program ismerte el az idén 4. alkalommal meghirdetésre váró Tervezz te is ökoházat! versenyt Az EUTeens4Green pályázati kerete – amely a zöldebb jövőért tevő fiatalokat segíti – elismerte és mint a fenntarthatóságot, annak gondolatát innovatív módon szolgáló programot támogatásban részesítette a mára már hagyományokkal bíró Tervezz te is ökoházat! versenyt. Az országos háromfordulós,…
-
Ízelítő az előző évek versenyeiből
Ízelítő korábbi évek versenyeiből Az első két képen a 2020-as év döntős csapatait látjuk, a PTE MIK É81 épületében, mutatják be a projektjeiket. A fenti képeken a 2021-es játék döntős csapataival egy Mecsek oldali ökoházban jártunk, a diákok ezúttal ott prezentáltak. Az elmúlt év (2023) kiemelkedő makettje, és egy a nyertes csapat prezentációjának illusztrációja. 2023-as…
-
„Hobbit-lak”, avagy miért építsünk dombházat!
Inspiráció Szaffenauer József a verseny ötletgazdája és az egyik szervezője tervezte a bakonyai ökoházat, ami igen jó inspirációt adhat erről a fajta tervezői gondolkodásról, a video itt elérhető az alábbi képre kattintva:
-
Tervezz Te is ökoházat!
[fusion_builder_container hundred_percent=”no” equal_height_columns=”no” menu_anchor=”” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility” class=”” id=”” background_color=”” background_image=”” background_position=”center center” background_repeat=”no-repeat” fade=”no” background_parallax=”none” parallax_speed=”0.3″ video_mp4=”” video_webm=”” video_ogv=”” video_url=”” video_aspect_ratio=”16:9″ video_loop=”yes” video_mute=”yes” overlay_color=”” video_preview_image=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” padding_top=”” padding_bottom=”” padding_left=”” padding_right=””][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ layout=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” border_position=”all” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding_top=”” padding_right=”” padding_bottom=”” padding_left=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”small-visibility,medium-visibility,large-visibility”…
