A természet logikájának megismerését követően, mellyel korábbi Mérnöklét-bejegyzésemben foglalkoztam, megalapozottnak gondolom, hogy picit más jellegűvé váljanak az azt követő cikkek. A természettudományok közül nem emeltem ki egyenként a tudományágakat, de az ezt követőknél erre is sor kerül.
Az előbbi olyan elengedhetetlen rendszert képez, mely gondolatai, módszerei minden más tudományterületbe beágyazódtak. Ebben a részben a műszaki tudományok kerülnek terítékre.
Az építészetet gyakran önálló szakmai és alkotói területként kezelik a műszaki tudományok között. Az építészekkel együtt dolgozó szakágak is általában olyan személyeknek tartják az építészeket, akik „a toronyban, a saját maguk által épített szellemi magasságokban alkotnak, ahonnan nem látnak rá a földi, profán, valódi világra, s így munkájuk öncélúvá és elvonttá válik”, ezért mások azt nem is értik. Természetesen ez a gondolat nem igaz teljes egészében, de hordoz magában valamit.
Ennek ellenére az építészek gondolkodása ezer szállal kapcsolódik a műszaki irányhoz, sőt inkább sűrű metszete annak, amit műszaki gondolkodásnak nevezünk.
A műszaki szemlélet alapja a viszonyok értelmezése. A hangsúly azon van, hogyan működik valami, miként kapcsolódik más elemekhez, hogy milyen minőségű a folyamatok előrehaladása és milyen feltételek mellett maradnak fenn. Az építész gondolkodása is ebbe az irányba fordul. Egy jó forma önmagában ugyanis kevés. A mögötte húzódó összetett feladat helyes megoldása adja meg az értelmét.
Az agrárműszaki, környezet- és vegyészmérnöki megközelítések rámutatnak az építészek számára, hogy az épület egy nagyobb egész részeként létezik. A talaj, a víz, az elhelyezkedés és a klíma aktív tényezőként befolyásolhatják magát az épület telepítését, a lehetőségeit és a kiszámíthatóságát is. Az ezeket már átgondoltan tervezett épület reagál a környezetre és a természet tényezőire, idővel pedig kölcsönös hatást is gyakorol rájuk. Ez a fajta gondolkodás eltolja a tervezést az állandósult állapotok felől a körkörös, akár zöldnek nevezett folyamatok irányába.
Az anyagtudomány és a technológia közelebb visz az építés konkrétumaihoz. Az anyag egy viselkedő közeg. Öregedni képes, reagál hatásokra, korlátokat szab fizikai tulajdonságai miatt és lehetőségeket is nyit ugyanennek köszönhetően. Az építész feladata a vele való együttműködés. Meg kell értenie, meddig terhelhető, mire képes, hogyan alakítható és mikor válik bizonytalanná.
A gépészeti és a villamos szakemberek gondolatai a megalkotandó rendszer működésének elengedhetetlen tényezői. A háttérben léteznek, mégis alapvetően formálják a teret. Mind a hőmérséklet szabályozása, a levegő keringtetése és az elektromos berendezések, a vezetékek hálózatának megtervezése és kiépítése alapfeltétele a térhasználatnak. Ennek a két tudományág létrejöttének az időpontját nem határoznám meg, de az biztos, hogy a megrendelők kérésére korábban is foglalkoztak már akár a szellőztetéssel, a fűtéssel, akár a megvilágítással és a komforttal.
Azokban az időkben talán épp az építész gondolataiban kellett megoldásnak születnie ezekre a kérésekre. Ha nem is csak az ő érdeme, az építésznek kötelessége kellett legyen, hogy értse a munkafolyamatokat, s ezáltal össze tudja hangolni a tervezett formával, hogy a működés és a tér minősége, vagy épp az esztétika ne legyen a másik rovására.
Az informatikai tudományok egy másik irányból formálják a műszaki hozzáállást és gondolkodást. Bár a folyamat lényege ugyanaz ma, mint régen, vagyis hogy a komplex valóságból ki legyenek emelve a lényeges információk (absztrakció), és egy kezelhetőbb formában (modell) vizsgálni legyenek képesek annak viselkedését (szimuláció), de az informatikai tudományok módszereinek köszönhetően a rohanó
világgal sikeresen fel is lehetett venni a versenyt. Megtanítottak több olyan rendszert arra, hogy tájékoztatni tudjanak olyan dolgokról, melyekről korábban csak az tudott, aki értett a fizikai tárgyakhoz, matematikai formulákhoz, analóg eszközökhöz vagy épp a kísérletekhez. Egy hatalmas információforrás keletkezett. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezt követően ezekhez nem kell érteni, hanem azt, hogy a saját módszereinket biztosan tudjuk, de ennek a tudományágnak a segítségével a saját munkánkat és a közösség javát egyaránt tudjuk erősíteni.
A tervezés során egyre több követelmény és feltüntetendő adat jelenik meg, aminek az elkészítésében
elengedhetetlenek az informatikai tudományok. Az építész munkaformájához tehát többet ad, mint a gondolatalkotásához, de mindezek mellett arra a kérdésre is válaszként szolgál, hogy hogyan lehet a komplex rendszereket úgy leegyszerűsíteni, hogy közben a lényegük megmaradjon.
A közlekedési és járműtudományok a mozgást helyezik a középpontba. Milyen mozgások megtervezésén kell az építésznek elgondolkoznia? Hát nem a ház elsétálásáról, hanem hogy a térben megfelelő áramlásokat tudjon szervezni. Fontos, hogy az emberek, az információk és az energiák útvonalai, kapcsolatai, csomóponti logikája ugyanúgy része a tervezésnek, mint a falak és födémek helyes megtervezése, ugyanis a tér folyamatosan alakul a benne zajló mozgások révén.
Vannak épületek, amelyeket kerülnek az emberek. Ezekben általában olyan röghöz kötöttség fedezhető fel, amely nem engedi rendesen használat közben értelmezni a létesítményt. Ezek lassan elvesztik a funkciójukat, s kiüresednek. A helyes útvonalak és kapcsolatok rendszere viszont meghatározza a használatot, célt ad az épületnek.
A környezettel kapcsolatot nyújtó nyílások megtervezése és az épület egyéb „alkatrészei” jó helyre illesztésének optimalizálásban is segíthet ez a két tudományág gondolkodásmódja.
Még a katonai műszaki gondolkodás is hordoz az építészetben is értelmezhető elemeket. Az ezekből a tudományágakból merítő építészeti gondolkodásnál az épület túlélőképességét a tudatosan beépített redundancia szavatolja. A katonai logisztika és eszközrendszer elveit alkalmazó építész olyan struktúrákat alkot, amelyek kritikus hiba vagy váratlan helyzetek esetén is működőképes állapotban tartják az épületet. A fizikai és funkcionális folytonosságot is képes különböző értékekkel (biztonság, tartalék, redundancia) megőrizni. Egyszerű példaként az említhető, amikor az energiaellátás több forrásból biztos alapokon nyugszik, így ha a fűtéssel, vízgazdálkodással vagy épp az elektromos árammal történik valami, nem
fogja megviselni az ott élőket, dolgozókat.
Az építész stratégává válhat. Átfogó koncepciót tervezhet a jövőbeli siker érdekében. A tartalékot nem felesleges pazarlásnak, hanem a váratlan krízishelyzetekre adott válasznak tekinti. Megteremti a biztonság azon magasabb szintjét, ahol a rendszer a külső és belső zavarokkal szemben is rugalmasan ellenálló marad.
Ha az említett területeket egymás mellé tesszük, kirajzolódik valami közös. Ez nem más, mint hogy a műszaki gondolkodás a működőképességre törekszik. Olyan rendszereket keres, amelyek értelmezhetők és fenntarthatók maradnak.
Az építész ebben a közegben közvetítő szerepet tölt be. Sokszor nem mindenhez ért mélységében, de érti az összefüggéseket. A feladata az, hogy olyan keretet hozzon létre, amelyben a különböző műszaki logikák találkozni tudnak. Egy mai, teljes dokumentáció önálló megalkotását sajnos nem is vállalhatja egy építész. Minden szakági tervet arra jogosult tervező készíthet el és írhat alá. Ennek ellenére előfordul, hogy a szakági dolgokat is jobban átlátja az építész. Megoldásként szokás látni, hogy egy építész körül egy jól bevált, állandósult, magas színvonalú szakági segítőkör munkálkodik, amely koordinálása, együttműködésre késztetése is egyszerűbb.
A műszaki gondolkodás kijelöli azokat a határokat, amelyek mentén a gondolat megvalósíthatóvá válik. Az építész így megtanul különbséget tenni lehetőség és illúzió között.
A műszaki módszereket elsajátító építész a döntéseit nem a toronyban alkotja meg. Következő bejegyzésemben olvassuk el, hogy mit adnak az építész gondolkodásmódjához az orvostudományok.
kissv