Nem hiszem el, mindig ugyanazt csinálod! Jó lenne, ha nem késnél el állandóan, mert mindig baj van belőle! Mi történik, amikor ezeket a mondatokat mondjuk? Változik valami vagy csak még inkább elmérgesedik a helyzet? Nem valószínű, hogy átmegy az üzenet a másik számára, hogy mit akarunk vele tudatni. Azonban van egy módszer, az erőszakmentes kommunikáció, amiről egyre többet lehet hallani mostanában, ugyanis az alkalmazása hatékony lehet a békés kommunikációban.
A konfliktusok lehetőséget adnak arra, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz, de arra is, hogy eltávolodjunk a másiktól. Rengeteg konfliktushelyzet adódhat nap mint nap (tipikus eset: miért a fogkrémes tubus közepét és nem a végét nyomtad meg), és amikor ezekbe belemegyünk, érdemes végiggondolni, hogy igazából mi is a szándékunk a kommunikációnkkal. Lehet, hogy csak őszinték akarunk lenni, esetleg mérgesen be akarunk olvasni a másiknak. De előfordulhat az is, hogy meg akarjuk érteni: a másik miért tette azt, amit tett. Választhatjuk, hogy mind a kettőnk szükségletét figyelembe vesszük, azaz a másikra és önmagunkra is odafigyelünk. Na, de hogyan?
Először is ne hibáztassuk a másikat, egyszerűen indulat nélkül mondjuk el, hogy mit tapasztaltunk (látom, hogy a fogkrémes tubus közepét nyomtad meg, amikor fogkrémet kentél a fogkefédre). Másodszorra azonosítsuk be, hogy milyen érzést keltett bennünk a helyzet (csalódott vagyok). Fontos, hogy honnan ered az érzésünk. Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy „csak azért vagyok felelős, amit irányítani tudok”, akkor nem mondhatjuk a másiknak, hogy ő dühített fel, miatta vagyok csalódott. Nem vádolhatom a másikat valamiért, ami bennem játszódik le, és magam sem tudom irányítani. Az érzéseinket egyébként sem tudjuk akarattal befolyásolni.
Amikor azt keressük, hogy milyen érzés keletkezett bennünk adott helyzetben, tulajdonképpen arra figyelünk, hogy milyen szükségletünkre hatott a történés. A világon minden embernek ugyanazok a szükségletei, pl. a biztonság, a megértés, a szeretet, a valahová való tartozás. Persze ha benne vagyunk egy konfliktusban, nem biztos, hogy tudunk figyelni ilyenekre, hogy szükséglet stb. Viszont az is megfigyelhető, hogy ezek a helyzetek általában nem egyszer játszódnak le, azért is verik ki a biztosítékot nálunk. Tehát érdemes elgondolkodni akkor, amikor van rá időnk, hogy mondjuk legközelebb mit fogunk mondani. Jó, ha arra is figyelünk, hogy a konfliktusban részt vevő másik fél mit érezhetett abban a pillanatban, amikor a nekünk nem tetsző dolgot tette. Ha ez is megvan, akkor összeállt a négy lépés, ami lehetővé teszi az erőszakmentes kommunikációt: mi a megfigyelésünk, az érzésünk, a szükségletünk, a kérésünk, és mi lehet a másik érzése, szükséglete. Ha ez megvan, akkor annak a módját is megtaláljuk, amivel mindkettőnk igényére reagálhatunk. Valahogy így épül fel az asszertív mondat: „Amikor te (ítélettől mentesen megállapítja, milyen viselkedésről van szó), én úgy érzem (a saját érzelmeit nyilvánítja ki), mivel (a következmény, vagyis a saját életére gyakorolt hatást teszi egyértelművé), ezért (változás/változtatás).” Minden helyzetben tudatosítsuk magunkban a megszólalás előtt, hogy „a szeretetemet akarom kifejezni”. Így jó eséllyel azokat a szavakat használjuk majd, ami mindkettőnk számára jó.
wilhelmva