PTE MIK

Kint vagyunk az olimpián!

By hieglzso ápr 2, 2024

A magyar férfi kézilabda-válogatott megcsinálta a lehetetlent. A 2012-es londoni olimpia óta újra szurkolhatunk a férfi szakágnak az idén nyáron Párizsban megrendezendő világversenyen.

Gyakorlatilag válogatottunk ott folyatta a menetelést, ahol január végén az EB-n abbahagyta. A március 14-e és 17-e között sorra kerülő selejtezőtornán vívta ki a kijutást az ötkarikás játékokra.

Az Európa-bajnokságon elért helyezésünknek köszönhetően biztosak lehettünk abban, hogy játszhatunk március közepén az olimpiai kvótáért. A selejtezőket három négyfős csoportban bonyolították le, aminek végén két csapat jut Párizsba. Az első meccsünket Tunéziával játszottuk, ahol összességében magabiztos játékkal, kilenc góllal győztük le ellenfelünket. Ezt a mérkőzést mindenki a kötelező kategóriába sorolta, azonban tudjuk, hogy mindig az a legnehezebb. Szerencsére a fiúk esze a helyén volt, így ha némi üresjárat mutatkozott is az első félidő utolsó szakaszában, sikerült a legtöbbet kihozni ebből a találkozóból. Ezután a következő két mérkőzés döntött a sorsunkról, hiszen az utolsó kettő találkozóból legalább egyet meg kellett nyernünk ahhoz, hogy kijussunk az olimpiára. Azzal a norvég csapattal csaptunk össze, amely lógó orral tért haza a januári Európa-bajnokságról, hiszen a vártnál gyengébb játékot mutatott, aminek következtében nem jutottak be a rájátszásba. Számukra az olimpiai részvétel jelentett mindent, ráadásul ők számítottak favoritnak az összecsapás előtt. Összességében végig a mérkőzésen jól játszottunk, de a norvégok diktálták a tempót. Kialakult egy 5-6 gólos előny, amiről az utolsó tíz percben sikerült feljönnünk 2-3 gólra, azonban ennél közelebb nem sikerült felzárkóznunk. 25–29-re kikaptunk.

Következett a mindent eldöntő mérkőzés a portugálok ellen, amin mindenképp győznünk kellett ahhoz, hogy az olimpiára jussunk. Döntetlen esetén Portugália lett volna a továbbjutó csapat, mivel ők csak 3 gólos vereséget szenvedtek Norvégia ellen, mi pedig 4-gyel kaptunk ki. A meccset megelőzően a fiúk is elmondták, nincs már hova tartalékolni, a hazai közönség támogatásával, szívvel-lélekkel ki lehet harcolni a továbbjutást.

Már a hagyományoknak megfelelően Szita Zoltán találatával indult a mérkőzés. Mikler Rolival kezdtünk a kapuba, azonban nem igazán találta a védéseket, így negyedóra után az EB csodaembere, Bartucz László érkezett a gólvonalra. Jól kezdtük a mérkőzést, 2-3 góllal stabilan vezettünk a kezdést követően, a félidőre így is döntetlent mutatott az eredményjelző. A szünetet követően picit úgy tűnt, bent ragadtunk az öltözőben. El is húztak 2-3 találattal a portugálok, de aztán magunkra találtunk. A végjátékban fej fej mellett haladt a két csapat, azonban Imre Bence tökéletes lövőstatisztikájának és Bartucz Laci parádéinak köszönhetően nem volt kérdés, hogy mi aratunk sikert. Tehát 30–27-es végeredménnyel kint vagyunk az olimpián! Fantasztikus volt végigszurkolni az egész hétvégét, hiszen egy újabb magyar csoda lett az eredménye.

A 12 évvel ezelőtti csapatból mindössze két játékosnak, Lékai Máténak és Mikler Rolandnak voltak hasonló élményei az olimpiáról, szóval nem csak egy csapat, hanem egy egész ország álma vált valóra. Az olimpiai torna sorsolása áprilisban lesz, a hatos csoportból négy együttes jut majd tovább. A kalapokat nyilvánosságra hozó nemzetközi szövetség honlapja szerint a sorsolásra április 16-án kerül sor Párizsban.

A férfi kézilabdatorna sorsolási kalapjai:

1. Dánia, Spanyolország

2. Horvátország, Norvégia,

3. MAGYARORSZÁG, Németország

4. Szlovénia, Franciaország

5. Svédország, Egyiptom

6. Argentína, Japán

Fotó: Pixabay

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük