Nagyszabású előadás az Egészségtudományi Karon
Március 21-én rendhagyó előadás vette kezdetét a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán. Dr. Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója a szervadományozással kapcsolatban olyan kérdéseket vetett fel nekünk, a hallgatóságnak, amelyekre csak hittük, hogy tudjuk a választ. Nagyon erős két óra telt el az ETK „A” nagyelőadójában, hiszen egy ilyen érzékeny témáról nem egyszerű beszélni.
A prezentációt dr. Mihály Sándor a téma történelmi hátterének ismertetésével vezette fel. Meglepő módon pécsi vonatkozása van az első szervátültetésnek. Az első vesetranszplantációt a pécsi születésű Ullman Imre végezte el 1902-ben. Egy kutya veséjét ültette át egy másik kutya nyakába oly módon, hogy a vizelet kiválasztása is nyomon követhető volt. A kísérleti alany öt napig élt, így ez volt az orvostörténelem első sikeres próbálkozása. Mivel Bécsben zajlott ez az áttörés, ezért sokan osztrák tudósként emlegetik Ullman Imrét, helytelenül. Magyarországon hivatalosan 1963-ban hajtottak végre először veseátültetést embereken, sajnos sikertelenül. Egészen a kilencvenes évekig kellett várni arra, hogy bármiféle szervtranszplantáció pozitív végkimenetellel záródjon. Az OVSZ transzplantációs igazgatója kihangsúlyozta, hogy a sok kezdeti sikertelenség kegyetlennek hangzik, de ezek az esetek lehetővé tették, hogy a jelenlegi páciensek új esélyt kaphassanak az életre.
A szervátültetés témájának egyik égető kérdése a szervadományozás. Nemcsak lélektani, hanem jogi aggodalmak is felvetődhetnek. Tudtad, hogy ha nem nyilatkozol arról, hogy nem szeretnéd a szerveidet felajánlani senkinek, akkor az orvosok bármikor felhasználhatják azokat? Ha egy húszas éveiben járó fiatal, aki nem gondolkozik még egy végrendelet megírásán (teljes joggal) hirtelen életét veszti, akkor a szervei adományozhatók lesznek.
„Volt már precedens arra, hogy a gyászoló család kérvényt nyújtott be utólagosan egy elveszített rokon miatt, amit el is fogadtak, de ez nem működik minden esetben” – fogalmazott Mihály Sándor.
Bármennyire is rosszul hangzik, érdemes nyilatkozni a testünk utólagos sorsáról…
Ezután az előadás egy újabb irány vett. A halál különböző fajtáit, azok közül legfőbbképpen az agyhalál fogalmával kapcsolatos tényeket és tévedéseket fejtegettük közösen, így egy egészen interaktív beszélgetés alakult ki a hallgatók és Mihály Sándor között. Ismét erős jogi kérdések, továbbá az ilyen esetekkel járó etikai és morális válság kezelésének metódusai kerültek górcső alá.
„Tipikus filmes kifejezés a klinikai halál vagy az, hogy beállt a klinikai halál. Aki egészségügyben szeretne dolgozni, az felejtse el ezt a hollywoodi klisét! A klinikai halálból még visszahozhatjuk az alanyt, a halálból már nem. Tehát csak a tényleges halál állhat be.”
És még sok ilyen alapvető fogalmat tisztázott a transzplantációs igazgató, hiszen rengeteg egyszerű kérdésre a mai napig nem tudjuk a választ.
„Sokan azt hiszik, hogy egyik pillanatról a másikra meghalhatunk. Puff! Kész! Meghalt valaki. Ez nem ilyen egyszerű. A halál mindig is egy folyamat volt és az is marad. Az orvosoknak pedig azt kell kideríteniük, hogy mi indította be és hogyan ment végbe az egész.”
A definíciók és tévhitek rendbetétele után az előadás végéhez közeledtünk. Így a program főcímét is adó jelenségről, az agyhalálról fejtette ki gondolatait dr. Mihály Sándor:
„Véleményem szerint ha lélegeztetőn tartunk egy ilyen állapotban lévő embert, az sajnos csúnya szavakkal élve hullagyalázásnak minősül. Drasztikusan hangzik, de igaz. Egy halott embert lélegeztetünk, nem hagyjuk, hogy csendben és békében eltávozzon és ez nem helyes. Bármennyire is rossz, el kell engednünk azt, aki már ebben a stádiumban van.”
Az agyhalál egy olyan állapot, amikor az agyunk összes funkciója irreverzibilis módon megszűnik. Ilyenkor az illetőt mesterségesen lélegeztetik és ez kétségeket ébreszthet, hogy valójában halott-e. Ez megnehezítheti a hozzátartozók döntését, ami egy valóságos rémálommá alakulhat.
Dr. Mihály Sándor hihetetlenül egyszerűen és érthetően közelítette meg ezeket a rendkívül kényes kérdéseket, így nemcsak a jövő egészségügyi dolgozói, hanem a más karokról érkező hallgatók számára is befogadható volt minden információ.
Hétköznapi emberként nem is gondolnánk, hogy maga a halál hatalmas káoszt és rendetlenséget hagyhat maga után. Miután végbemegy ez a drasztikus folyamat, rengeteg negatív lelki és jogi bonyodalom vár a hozzátartozókra, amikre nem is gondolnánk. Ezért is volt hasznos ez az előadás, hiszen sok olyan információt és módszert ismerhettek meg a résztvevők, amik nagyban megkönnyíthetnek egy ilyen szomorú eseményt.
wilhelmva