PTE MIK

Videójátékot ilyen hitelesen még nem adaptáltak

By horvathmate febr 1, 2023

Rengetegen féltek attól, hogy az HBO elrontja a világ egyik legjobb játékának sorozatverzióját, de erről szó sincs: a The Last of Us zseniális lett.

Persze mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy tetszik-e neki vagy sem, de a saját meglátásom szerint ez egy tökéletes adaptáció lett. A játék jeleneteit, hangulatát és képi világát sikerült olyan megfelelően átültetni, hogy a gamerek, akik szerették az eredeti művet, is ugyan úgy élvezhetik mint akik újonnan ismerték meg ezt az egész világot.

Persze jogos volt a rajongók feltételezése, hisz nem sok adaptációt láttunk, amit ne barmoltak volna szét. Ennek következményeképpen vannak játékok, amelyekről úgy tartják, lehetetlen lenne megfelelően adaptálni őket filmként vagy sorozatként. Ilyen a The Last of Us is, melynek olyan erős a sztorija, hogy felmerült a kockázat: mi van, ha a filmes szakemberek szétszedik az egészet és kirúgják azokat a pilléreket, amik az egész alapját szolgálják? Változtatni sose bűn, sőt szerintem egy kicsit kell is, de csak akkor, ha ez nem vesz el, nem rontja az eredeti élményt.

Így történt ez esetben is, hisz a filmesek mind olyan változtatásokat hoztak be már az első két részben, amelyek mind logikusak és praktikusak, így bővíti az eredeti történetet és nem változtat a legnagyobb erősségén: a fő történet szálon.

A következő rész spoilereket tartalmaz!

A történet alapjában nem egy klasszikus zombi apokalipszis sztori, mivel a fertőzés alapja a cordyceps gomba egy mutáns változata, mely képes az emberi testben is életben maradni, így megfertőzi az agyat és átveszi az irányítást a test felett. A fertőzött egyedeknek ezt követően csak egyetlen céljuk van: terjeszteni a fertőzést.

2003-ban indul az HBO sorozata, ez rögvest egy apró módosítás, hiszen a fertőzés által elindított járvány a játékban ehhez képest tíz évvel később tört ki. Ezt azzal magyarázták, hogy az ezt követő 20 éves időugrás praktikusabb, ha a való világgal párhuzamossá válik a jelen.

© 2023 Home Box Office

Tehát 2003-at írunk, amikor belecsöppenünk a Pedro Pascal által alakított Joel, valamint testvére, Tommy, azaz Gabriel Luna, továbbá Joel lánya, Sarah életébe – utóbbi karaktert Nico Parker alakítja. Rögvest az első rész kapcsán főhőseink körül az egész világ pár óra alatt a feje tetejére áll, amikor az említett gombafertőzés elterjed, és emberek tömege válik agyatlan szörnyeteggé. Joel, Tommy és Sarah menekülni próbál, de sajnos nem marad el a tragédia, Sarah életét veszti. Ez a jelent épp olyan nyomasztó és szívfacsaró, akár csak a játékban. A színészek tökéletesen eltalálták azt a tehetetlenséget, ami egy ilyen helyzetben az emberen úrrá lenne.

Ekkor jön a 20 éves időugrás. A világégést követően 2023-ban egy diktatórikus katonai rezsim tartja kézben a hatalmat, bárkit megölnek, aki fertőzöttnek bizonyul. A cordyceps gomba elől ugyanis nincs menekvés, nincs gyógymód vagy ellenszer.

A cordyceps gomba kapcsán meg kell említeni még egy apróbb változást: a sorozatban nem spórákon keresztül terjed a fertőzés, más módot találtak erre. A játékban ugyanis a már meghalt fertőzöttek, és a benőtt gomba által kiárasztott spórákon keresztül terjedt a fertőzés. Na ezt törölték a sorozatból, és azzal helyettesítették, hogy a gomba egy nagy hálózatot alkot, mely a föld alatt fut, és ez által összeköti a fertőzötteket, egy nagy agyat alkotva így. Ez azért is érdekes, mert sose tudni, hogy egy apró mozdulattal mekkora hordát riasztunk és hívunk magunkra. Ezt a változást azzal indokolták, hogy a valóságban nem teljesen tudna működni a levegőben való terjedés, hisz akkor mindenkinek folyamatosan maszkot kellene hordani. Teljes mértékben elfogadható ez az indoklás, hisz a való életben nem lennének olyan kedvesek a spórák, hogy egy zárt térben maradnak és nem lépik át a küszöböt.

© 2023 Home Box Office

Összességében a sorozat egy olyan élményt nyújtott, ami egyből visszarepített az időben és nosztalgikus emlékeket idézett fel. Amint meghallottam a nyitó-zenét (ami egyébként ugyanaz, ami játékban), azonnal elkapott a hidegrázás és már bele is merültem. Mindenkinek ajánlom, az új nézőknek is hisz egy fantasztikus történetet ismerhetnek meg, valamint a régi rajongók is tegyenek egy próbát. Sok olyan új elemet és változtatást vezettek be, amik egy igazi vérfrissítésként hatnak. Garantálom a hidegrázást és a nosztalgiát!

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük