Kettő hónapja ért véget az egyetemre való jelentkezés, a sorrendváltoztatás pedig majd júniusban lesz esedékes. Bárki bármit mond, szerintem az élet egyik legnehezebb kérdése, hogy kikerülve az iskolapadból valóban mit is akarunk kezdeni magunkkal. Hiába tudja az ember, hogy miket szeret, abba komolyabban bele kell gondolnia, hogy milyen irányba is szakosodjon és mi legyen, ha nagy lesz.
Én 2021-ben érettségiztem, és az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy milyen szakra is szeretnék menni. Viszont ez az egész nem ott kezdődött. Már nagyon fiatal korom óta szeretek írni és habár csak a történetírással kapcsolatban érzem, hogy otthon vagyok benne (a többi fajta írásban, mint az újságírás nem érzem magamat annyira otthon), mégis olyan irányba szerettem volna menni, ahol ezzel foglalkozhatok. Egy ismerősömtől hallottam, hogy magyar szakon az írás irányába lehet specializálódni. Emiatt is lettem magyar faktos, viszont miután nehéznek találtam, lemondtam róla és történelem faktos lettem. A magyar szakon ezt is elfogadták. Ahogy teltek a hetek és a hónapok, január végén vagy talán február elején mégis máshogy döntöttem. A fejemben volt a kommunikáció és média szak, a történelem és a sportszervező. Régóta szeretek sportolni, és nagyon izgatott voltam, ahogy megpályázhatom ezt a szakot. Majdnem az utolsó pillanatban gondoltam meg magamat, hogy végül is mire is megyek, így beadtam a jelentkezésemet.
Sokat tanultam. Sőt. Igazából kitanultam a lelkemet is, azonban nagyon nagy hátránnyal indultam, ugyanis nem voltak szóbeli vizsgáink. Érzem és tudom is, hogy ha lett volna szóbeli, akkor összejött volna a sportszervezői szak. Azonban ez nem így lett és őszintén szólva már tudom, hogy ennek így kellett lennie.
Az egyetemre való bejutáshoz szükséges pontok kihirdetése július végén történt. Ekkor kaptam meg az sms-t, miszerint nem vettek fel sehova. Szomorú voltam. Igazából nem csak szomorú, de iszonyatosan csalódott és elkeseredett is. Minden barátomat felvették az egyetemre, oda, ahova szeretett volna menni, egyedül engem nem. Olyan is bekerült, aki fele annyit se készült az érettségire, mint én. Mindig is utáltam (akármennyire is rossz szokásomnak mondható), ha valaki keveset készül és sokkal jobban teljesít a dolgozatoknál, a vizsgáknál, mint az, aki sokat készült rá. Mindenesetre örültem a legtöbb barátom sikerének, viszont a nehéz időszak még csak akkor kezdődött számomra. Másnak lehet, hogy nem nagy dolog, de nekem, aki megannyi éjszakát áttanult, hogy bekerüljön az egyetemre, mindezt sikertelenül, nagyon megrázó volt az a negatív tartalmú sms.
Nem tudtam elviselni azt a tényt, miszerint egyedül nekem nem sikerült, és nem tudtam, hogy hogyan tovább. Ott álltam célok és útirány nélkül. Egyetlen egy kis tábla se mutatta meg, hogy merre kéne mennem, és ez nagyon megijesztett. Magamba fordultam, a családommal megromlott a kapcsolatom, és csupán egyetlen barátom volt, aki százszázalékosan mellettem volt. Bántott, hogy a családom nem úgy kezelte ezt az egészet, ahogy kellett volna, és segítség helyett közömbösséget kaptam tőlük. Próbáltam megoldást keresni, képzéseket találni, de állandóan keresztezte valami az utamat, hogy bármit is kezdjek magammal. Folyamatosan azért küzdöttem, hogy jobban lehessek. Nem is tudom, hogy mikor döntöttem el, de elhatároztam, hogy újra fogom írni ősszel a matek érettségit. Matektanárhoz jártam, egyedül készültem és hosszú délutánokig, vagy estékig tanultam az őszi pótérettségire. Mikor eljött az idő, hogy megírjam, megijedtem, ugyanis sokkal nehezebb volt, mint a tavaszi. Aztán amikor megkaptam az eredményt és megláttam, hogy pontosan ugyanannyi pontom lett, mint a tavaszinál, újra csalódtam és magamba zuhantam. Megannyi tanulás, aminek végül nem lett eredménye. Nem tudtam, mit tehetnék még, aztán eldöntöttem, hogy annak érdekében leteszem a nyelvvizsgát, , hogy plusz pontot kaphassak. Mint a matekra, erre is rengeteget tanultam, sőt. Lehet, hogy még többet is. Nem ismertem magamra, annyit készültem az egészre, ami végül szintén nem sikerült. Nem lett meg a nyelvvizsgám, ahogy a matek pótérettségim sem. Ekkor már tényleg úgy éreztem, hogy hiába fogok bármit is tenni, nem fog sikerülni. Aztán jött egy mondat, amit akkor nem értettem pontosan, de ma már teljes mértékben megértek és el is hiszek.
A bánatom közepette a legjobb barátnőm ezt mondta nekem: „Lehet, hogy azért nem sikerültek ezek a vizsgák, mert az élet azt szeretné, ha máshol lennél.”
A második jelentkezésemnél már nem a 2021-es sorrendet alakítottam ki. A 2022-es egyetemi jelentkezésemnél szintén a sportszervező volt az első, a második pedig a televíziós műsorkészítő. 2021 szeptemberében összefutottam egy volt iskolatársammal, aki, mint kiderült, ezen a szakon tanul a pécsi műszaki karon. Nem tudtam, hogy Pécsett is van ilyen szak, és amikor hazamentem, jobban utánanéztem. Ezen a szakon volt minden, ami nagyon régóta érdekelt. Már kicsi koromtól kezdve szerettem volna a tévés világ részese lenni és ott lenni a háttérben, amikor fogatnak. Ennek ellenére nem tudtam dönteni, így maradt a sportirány, viszont amikor kiderült, hogy nem lett meg a nyelvvizsgám sem, gondolkodtam, hogy mit tegyek. Az első és a második jelölés között vacilláltam, és bíztam abban, hogy lejjebb viszik a pontokat, holott tudtam, hogy az elsőnek megjelölt helyre (sportszervező) nem vesznek fel. Ez tényleg így történt,viszont felvettek a másodiknak megjelölt helyre (amiben biztos voltam, hogy felvesznek, ha az első nem jön össze), a televíziós műsorkészítő szakra.
Akkor még nem tudtam, hogy az, hogy ezt a szakot is megjelöltem, mekkora változást is hoz majd az életembe. Az egyetem kezdetével belecsöppentem egy olyan világba, szakirányba és baráti társaságba, amire mindig is vágytam. Voltak és vannak nehézségek, de a sok sikertelenségnek köszönhetően, talán életemben először, igazán ott vagyok, ahol lennem kell. Az a másfél éves küzdelem a depresszióval, az eredménytelenséggel és a felnőttkori gondokkal meghozta a gyümölcsét. Igaza volt a legjobb barátnőmnek és az élet valóban tudja, hogy merre is sodorjon. Tudom, nehéz, amikor azt mondják, hogy ne legyél szomorú, amiért nem vettek fel. Nem tud az ember nem szomorú lenni. Ne sikertelenségnek fogd fel, hanem egy új lehetőségnek. Lehet, hogy azért nem sikerült, mert az élet azt szeretné, ha másik időben lennél azon a helyen, ahol lenni akarsz. Lehet, hogy nem is azon a helyen kell lenned, ezért nem jött össze. Én soha nem hittem volna, hogy egy napon tévés szakon leszek és több olyan barátom is lesz, akik nagyon fontosak lesznek nekem.
Te, aki ezt olvasod és nem vettek fel, vagy félsz, hogy semmiképpen sem fognak, akkor ne add fel. Mindig lesz előttünk egy olyan ajtó, amit eltakarnak a felhők és emiatt nem látjuk őket. Ha elég erősen küzdünk, akkor képesek leszünk eloszlatni ezeket a felhőket és ki tudjuk nyitni az ajtót. Azt a kicsiny ajtót, ami mögött, az az élet és folytatás vár majd ránk, amit tényleg nekünk szánt a sors.
hizsnyikb