A Peti-bejegyzések utolsó előtti részéhez értünk. Az előző részekben Peti különbnél különb belső, illetve külső tényezőkkel történő megküzdésével ismerkedhettünk meg, mely a személyiségét is formálta. Mivel a személyisége ennyit tudott változni, most egy nehezebben kikerülhető kérdéshez érkezik. Ki ő valójában alkotóként?
A legtöbb alkotói út természetes módon utánzással indul, hiszen a stílusok, formák és arányok másolása valójában elemzés, amit az oktatási intézményekben is sokszor felhoznak, amikor például inspirációs anyagot kérnek tőlünk. Az anyaghasználat, a vizualizációk és akár a grafikai stílusok megfigyelése pedig nem identitást, hanem tanulási fázist jelentenek. Külső hatások mindig lesznek, de az utánzás észrevétlenül önazonossággá válhat, ami viszont egyáltalán nem jó.
Különösen az egyetemi évek alatt, ami látható és elfogadott, az biztonságosabbnak tűnik, így az ahhoz történő illeszkedés rövid távon stabilitást ad, hosszú távon azonban elnehezítheti a saját egyéniségünk kialakulását. A hitelesség nem trendkövetésből lesz, hanem következetességből születik.
Peti akkor kezdett tisztábban látni, amikor a visszatérő elemeket kezdte el figyelni a saját munkáiban. Figyelemmel kutatta, hogy milyen térarányokhoz vonzódik újra és újra, milyen szerkezet típus ad számára biztonságot, vagy hogy épp milyen funkció mellett érzi nyugodtnak a tervezést.
Fegyelmezett, átlátható elemzést hajtott végre. A végén értette meg, hogy a saját nyelvezete nem attól saját, hogy új, hanem attól, hogy őszinte magához.
A hitelesség azonban nem könnyű, mert ha már felismeri, mi áll közel hozzá, minden kompromisszum tudatos döntéssé válik, és a különbözőség vállalása egyszerre felszabadító és kockázatos. Hogy amit képvisel, az átgondolt és vállalható legyen, felelősséggel kell eljárnia. Számot kell adnia, vállalnia kell a feladatainak a következményeit.
Fontos leválasztani, mi az, amit valóban ő választott, és mi az, amit pusztán mintaként vett át vagy félelemből igazított magára. Itt gondolhatunk akár a szabványokra is, de mivel azok iránymutatók, ezért azokkal sokat nem tudunk kezdeni, tudatosan teljesíteni kell.
Viszont minden új vállalás előtt tegyük fel magunknak a kérdést, vajon azt fogja-e kifejezni, ami a mi értékrendünk, vagy csupán jól illeszkedik a közeghez és ezért dolgoznánk rajta szívesen. Az odaadó és figyelmes munka semelyikből sem hiányozhat.
A hitelesség keresése a belső értékek és a külső valóság közötti folyamatos egyensúlyozás, amelyben Peti már nem megérkezni akar, hanem következetesen jelen lenni. A saját egyediségének felismerése csak az első lépés, a valódi tét pedig az, hogy hogyan válik ez felelősséggé a közösség felé.