Még 2022-ben jelent meg az angol származású Susannah Hagan Revolution? Architecture and the Anthropocene (Forradalom? Építészet és az Antropocén) c. könyve a Lund Humphries gondozásában. A könyv egy újfajta építészeti látásmódra próbálja ösztönözni a kortárs szakembereket, annak érdekében, hogy a jövőben egy élhetőbb és fenntarthatóbb épített környezet vegyen minket körbe.
Susannah Hagan a Westminster Egyetem építészeti professzora. Pályafutása során számos könyvet adott ki, melyekben elsősorban a természet és az épített környezet kapcsolatát vizsgálja, a fenntartható építészet lehetőségeit kutatja. A szóban forgó könyvével 2024-ben ismerkedtem meg, egy Liverpoolban töltött félévem során. A félév témája a fenntartható építészet volt, és Hagan témába vágó műve egy kiemelten ajánlott szakirodalomként volt feltüntetve, amelyből az egyik előadás keretin belül a tantárgyfelelős oktató még felolvasást is tartott. Az elhangzott részlet egyből magával ragadott, aztán amint lehetőségem adódott rá meg is vásároltam a könyvet, ami nem csupán egy szakirodalmi kiadvány, hanem önmagában véve is egy kiállás egy cél érdekében. Ugyanis már maga a könyv olyan módon és anyagokból készült el, hogy a gyártás során a lehető legkisebb legyen a karbonlábnyoma.
A Revolution? öt esszéből épül fel, melyek mindegyike a fenntartható építészethez vezető út egy-egy fokát jelölik. Egy rövid bevezető után Hagan először a Megbuktatással kezd (Overthrowing). Itt felvázolja a modernisták hagyatékát és elismeri a vívmányaikat, melyekkel a szakma fejlődéséhez hozzájárultak, ugyanakkor rideg kritikával is illeti őket. Elsősorban Alvar Aalto és Luis Barragán nevei merülnek fel, akik Hagan szerint sikeresen felismerték a regionális építészet fontosságát, és a lehetőségekhez mérten ezeket újraértelmezve beleillesztették saját épületeikbe, azonban ezen épületek természeti hatásainak minimalizálására már jóval kevesebb figyelmet fordítottak. Legnagyobb kritikáját viszont inkább a kortársak felé intézi: a háború utáni modernista mozgalom 30 év alatt elfoglalta a földet, a természeti mozgalomnak ez kétszer annyi idő alatt sem sikerült; helyette még mindig a modernisták ideáljaitól függünk. Az első lépésként ezen látásmód megdöntését nevezi meg.
A második lépés az Áttérés (Converting). Itt Hagan először is kihangsúlyozza az építészetelmélet és a mozgalmak írásos megalapozásának kulcsfontosságú szerepét, mivel ezek adják meg a mozgalom kibontakozásához szükséges szellemi hátteret, amelyen keresztül a szakmabeliek megoszthatják a gondolataikat; amiből kinőhet egy szakmai diskurzus; ami pábeszédet indíthat el építész és laikus között, és aminek majd a materializálódása lehet az új szemlélet mentén megtervezett épület. Az esszében már megjelennek egész radikálisnak tekinthető gondolatok is, minthogy a jellemzően elsődlegesnek tartott esztétikai tulajdonságokat is ideje a fenntarthatóság érdekében hátrább sorolni. Az ilyen és ehhez hasonló szemléletbéli áttérések megalapozása a második lépés.
A harmadik lépés a Készítés (Making). Ebben az esszében Hagan elmegy egészen a falig, és alapjában véve kérdőjelezi meg a kortárs építészet létjogosultságát, ráadásul éppen kortárs építészek, név szerint Adam Caruso és Julian Lewis gondolatait idézve. Itt Caruso részéről már olyan szélsőséges álláspontok merülnek fel, hogy az egyetlen indokolt, az egyetlen jogos építési tevékenység az a meglévő épületek renoválása; Lewis részéről a tervezés már eleve azzal kezdődik, hogy „mennyire kevés az elég?”. Hagan továbbá feltárja az „új” és az „egyedi” közötti határvonalat, valamint azt, hogy miért vágyódunk folyamatosan az „újra”. Végső soron pedig kiemeli a fenntartható építkezési anyagok használatának és újrahasználásának kulcsfontosságú szerepét a klímaváltozás megfékezésének érdekében. A készítés itt így nem is igazán valami „új” készítésére vonatkozik, hanem valami jobb és fenntarthatóbb készítésére.
A negyedik lépés az Oktatás (Education). Hagan részletesen leírja, hogy milyen problémái vannak az építészeti oktatás jelenlegi helyzetével. Hangsúlyozza, hogy az intézmények nem, vagy csak nagyon kis mértékben foglalkoznak a fenntartható megoldások megismertetésével. Sürgeti a tervezői egók leépítését és helyette a munkamegosztás szélesebb körű bevezetését, a multidiszciplináris munkavégzés elterjesztését és a szakmák közti hierarchia lebontását. A kritikák mellett azonban Hagan az esszében több olyan intézményt is bemutat, amelyek ezen elvek mentén sikeresen reformálták meg a tantervüket.
Az utolsó, ötödik lépés maga a Forradalom (Revolution). A záró esszében Hagan olyan szervezeteket és projekteket mutat be, amelyek a természeti forradalom eszményei mentén cselekszenek a Föld megmentése érdekében. Végezetül pedig még egyszer utoljára megpróbálja tudatosítani az építészekben, hogy a mi szakmánk rendelkezik a legnagyobb kihatással környezetünkre, és ha egy egészséges bolygón szeretnénk egy egészséges életet élni, akkor nekünk is cselekednünk kell, és aktívan részt venni a forradalomban.
A könyv zseniálisan összefoglalja a szakma hiányosságait és negatív sajátosságait, ugyanakkor a rengeteg kritika mellett tanácsokat is ad és iránytűként szolgál az építész szakma helyes útra tereléséhez. Nemcsak feltárja a klímaváltozás okait, de számokkal alá is támasztja azokat. Részletes ugyanakkor lényegre törő, minden mondat hozzájárul a téma bemutatásához és megértéséhez. Hagan az elhangzott gondolatokkal lezár egy XX. században ragadt építészeti korszakot és ajtót nyit egy új, a XXI. századot megillető kornak. A könyvben leírt problémák igenis valósak és a szakmának sokkal több figyelmet és erőt kellene szentelnie ezek megismerésére, megértésére és megoldására, mivel az idő sürget. Ezért is gondolom úgy, hogy minden építésznek legalább egyszer el kellene olvasnia a Revolution?-t.
„Az építészet halott. Éljen soká az építészet.” – Susannah Hagan, 2022
kissv