PTE MIK

CyberLab a PTE MIK nyílt napján: jövőt formáló projektek bemutatása és nyitott labor

2025. november 28-án ismét megnyitotta kapuit a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara, hogy az érdeklődő leendő egyetemisták személyesen, testközelből is egyfajta betekintést nyerjenek a karunkon zajló szakmai életbe. Idén is kiemelt standdal érkeztünk, ahol a nemsokára megrendendő TMDK-ra elkészített projektjeinket mutattuk be.

Egésznapos jelenlétünkkel vártuk a lelkes érdeklődőket, akik standunknál kipróbálhatták a kutatási eszközeinket, egyben betekintést nyerhettek technikai hátterükbe. Kétségkívül nagy érdeklődés mutatkozott a demonstrációs eszközök (Flipper Zero, RubberDucky, WiFi pineapple) iránt. Megismerhették ezen eszközök konfigurációinak lépéseit, a beállítások ismertetése után élő példával, valódi támadásszimuláció keretein belül mutattuk be az eszközök tényleges működését. A standnál egészen 11:45-ig hatalmas volt a nyüzsgés, szinte egy szabad percünk sem volt, de innentől az érdeklődők dr. Iványi Péter tanár úr szakos tájékoztatóján vettek részt, ezért ebben az egy órában kevesebb látogatónk volt.

A nyílt nap – számunkra is – egyik legvártabb programja viszont 12:45-kor kezdődött, amikor is az A214-es teremben tartottunk társaimmal közösen egy nyitott labort, ez az esemény kétségkívül hatalmas siker volt mindenki számára. Ebben a laborban nyugodt körülmények között mutattuk be azt, amik az aulában a standunknál is lezajlottak, kicsit technikaibban és a veszélyekre és azok kivédésére fókuszáltan.

A prezentációnk után pedig eljött a kérdések ideje. A diákok hatalmas érdeklődését tükrözte az is, hogy mennyire sok kérdést kaptunk mind velünk, mind a csoportunkkal, mind pedig az egyetemi élettel/életünkkel kapcsolatban. Biztos vagyok benne, hogy az elkövetkező évben többen fognak majd hozzánk csatlakozni, mivel véleményem szerint sokakban felkeltettük az érdeklődést a kiberbiztonság iránt.

A program végére mindenki számára egyértelművé vált, hogy a CyberLab nem csupán egy egyetemisták csoportja, hanem egy közösség, ahol a tagok megosztják egymással a tudásukat, segítik a másikat és néha közösen, néha egyedül, de releváns problémákon dolgoznak, hogy a jövőben is meg tudják állni a helyüket a kiberbiztonsági pályán.

Az esemény csapatunk számára is meghatározó élmény volt. A középiskolás diákok nyitottsága, érdeklődése és lelkesedése inspirálóan hatott ránk, és megerősített minket abban, hogy érdemes tovább építenünk és bővítenünk a CyberLab tevékenységeit. Úgy éreztük, sikerült megmutatnunk, milyen izgalmas és kihívásokkal teli terület a kiberbiztonság, és milyen fejlődési lehetőségek várnak azokra, akik a PTE MIK-et és ezen belül esetleg a mi közösségünket választják.

Összegzésként pedig számomra is meghatározó élmény volt az egyetemistaként megélt második nyílt napom, ami hatalmas siker volt. Látni az érdeklődést, a meglepődést, a kérdőjeleket és az arra adott válaszaimra a reakciókat nagyon jó érzés volt. Sok diákkal találkoztam a volt gimnáziumomból, ami egy plusz kötődési pontot adott nekem, így jóval könnyebb és gyorsabb volt kialakítani a közös hangot. Nagyon örültem, hogy volt alkalmam így is részt venni az egyetem életében, és sok-sok pozitív élménnyel zártam a napot.

By nagyg

Hasonló cikkek