A téli esték remek időtöltése lehet egy parázs gombfocimeccs. De mi ez a közel 100 éves szenvedély, ami megérintette az előző generáció férfijait, és amit a digitális világ sem tudott ellehetetleníteni?
Ahogy a fröccs vagy a magyar vizsla, a gombfoci is igazi hungarikum. Volt idő, amikor az számított trendinek, akinek gombfocicsapata volt. A jobban érthetőség kedvéért a gombfoci tulajdonképpen a konzolon játszható „FIFA” „fapados” változata.
Változnak az idők, a gombfocit közben hivatalosan szektorlabdának nevezték el, de az érzés megmaradt. Ezt én is megtapasztalhattam, hiszen az előző hétvégén zárult a 2022/23-as szektorlabda csapatbajnokság Komlón. Nem véletlenül ott, hiszen október utolsó hétvégéjén a DÖKE Komló – soraiban pécsi játékosokkal – immáron nyolcadik alkalommal hódította el az elsőséget.
Pécs különleges helyet foglal el ennek az ízig-vérig magyar sportágnak a történetében, hiszen egy itteni szabómester, Balogh László nevéhez fűződik a szektorlabda versenysporttá válása. Az ’50-es években Laci bácsi a Kossuth utca 55. szám alatti műhelyéből szervezte a hazai gombfoci életet. Az ő egyik pártfogoltja az a többszörös világbajnok, egyébként Szigetváron élő, de Komlón bajnok Szendrey Tibor, akit megválasztottak az előző évszázad legjobb gombozójának.
Hazánkban 1958-ban a budapesti Kárpátia Étteremben alakult meg a szövetség, de a játékot Trianon előtt is ismerték. Erdélyben, a Vajdaságban, a Felvidéken is népszerű volt családi körben. Nálunk több ismert médiaszemélyiség – pl.Vitray Tamás és Kopeczky Lajos – volt a gombfoci zászlóvivője.
Bár hungarikumnak számít, ma már a világ számos pontján belekóstoltak ebbe a játékba. Európa több országában művelik, persze mindenhol egy-egy kivándorolt magyar gombfocista jóvoltából. Brazíliában, Ausztráliában a 12 érintéses változata dívik, ők külön kategóriát képviselnek egy-egy világversenyen, de az alapjai a magyar változatból gyökereznek.
De térjünk vissza Komlóra. Különleges atmoszféra leng be egy gombfoci-fordulót. Egyszerre 16 asztalon zajlik a játék. A csendet csak a labdák pattogása és a nyomópálcák hangja töri meg. A játékosok halkan, félmondatokban kommunikálnak egymással. Sokszor megdicsérik a másikat egy-egy szép megoldásnál. Fél szemmel persze csapattársaik meccsét is figyelik. Ahogy tapasztaltam, egy jó gombfocistának futballszerű taktikai érzékre és a sakkozókra jellemző, több lépést előre látó képességre van szükség.
Megkockáztatom, nincs Magyarországon egyetlen olyan sportág, ahol az egy négyzetméterre jutó világ- és Európa-bajnokok száma elérné a szektorlabdázókét. Egy játéknapra éppúgy beöltöznek, mint a valóságban a futballisták. A különbség egy köténykén van. Abban lapulnak a cserejátékosok. A csapatmez egységes, de az egyéb kiegészítőkön és magán a pályára küldött garnitúrákon látszik, hogy a valóságban melyik klubbal, válogatottal szimpatizál a gombozó. A csapatokba bárki „leigazolható”. Így akár a Chelsea-ben, az Interben, a Barcelonában, a Real Madridban is felbukkanhat egy-egy Szoboszlai Dominik.
Korábban tényleg gombokkal játszották a játékot. A szektorlabda-játékosok speciális műanyagból, CNC-esztergán készülnek, és ha egyedi tervezésűek, akár 40 ezer forintba is kerülhetnek. A labda – hogyan is fogalmazzak – leginkább egy Algopyrinhez hasonlít. A profik nyomópálcát és szektormérőt is használnak, ez utóbbi talán a legfontosabb eszköz. Ezzel a 4,5 cm-es műanyag íves lappal döntik el bíró híján, hogy ki következik a játékban. Meglepődésemre olykor a kötényből előkerül hintőpor is, ami a pályák felületén a csúszást biztosítják.
Ennél persze jóval egyszerűbb összehozni egy gombfocimeccset. Az egyetemi koleszban az íróasztalon krétával megrajzolt pályán, a sarki játékboltban vásárolt csapatokkal könnyen lejátszható egy „El Clásico”.
Érdemes belekóstolni. Sok gyakorlással és némi tapasztalatszerzéssel akár világbajnok is lehetsz. Ha lenne kedved hozzá, tanulnál egy-két trükköt, keresd meg szerdánként a Komlói Kaptár Művelődési Központban a profikat.
Levente 
Golubics Kamilla 
molnart