PTE MIK

Mire figyeljünk a téli autós közlekedéskor?

By hieglzso dec 27, 2023

A télies körülmények közötti közlekedés sok veszélyt hordozhat magában, ha kellő felkészültség nélkül ülünk kocsiba. A legjobb az, ha még a hideg időjárás beállása előtt megtesszük a szükséges intézkedéseket és a megfelelő módon felszerelkezünk. Én naponta ingázok Pécs és Komló között, és azért írom le a tapasztalataimat, hogy segíteni tudjak sofőr társaimnak. Találkoztam már árokba borult autóval az elmúlt időszakban és nem éppen a legkellemesebb látvány a mentők és a rendőrök szirénázását hallgatni miközben hazafele tartok.

Ahogy beköszönt az ősz, egyre jobban csökken a hőmérséklet, csapadékosabbra fordul az idő. A fákról lehulló falevelek is veszélyesek lehetnek, főleg ha eső után vezetünk, hiszen a csapadék miatt az útra ragadt levelekre ráhajtva csúszóssá válhat az aszfalt. A szakemberek azt javasolják, hogyha a hőmérséklet tartósan 7 Celsius-fok alá esik, akkor érdemes elgondolkozni a gumicserén.

A nyári gumi 7 fok alatt csúszni kezd, fagypont körüli hőmérsékleten megmerevedik, gyengül a tapadás és az autó irányíthatatlanná válik. Nemcsak akkor kell lecserélni a nyári gumit, ha már havazik. Akkor már régen késő és a talajmenti fagyok miatt balesetveszélyes is! A legtöbben már ott elkövetik a hibát, hogy későn cserélik le a gumit a télire. Bíznak abban, hogy még nem érkezik meg a hideg és nedves időjárás, ezért halogatják a váltást. Azonban a legtöbb baleset, elakadás a télen nyári gumival közlekedők miatt történik.

A balesetek megelőzéséhez olykor csak felelősségteljesen kell gondolkodnunk és egyáltalán nem mindegy, hogyan készülünk fel az útra. A gépjárműveket főleg hosszabb autóút előtt ajánlatos alaposan átnézni, megvizsgálva minden biztonsági berendezést és tartozékot. Elengedhetetlen az akkumulátor, a gumiabroncsok, a világítás és a fékrendszer ellenőrzése. Ezek mellett a téli közlekedés kapcsán a gépkocsival történő közlekedés fontos kelléke lehet a jól működő ablaktörlő, a jégkaparó, a jégoldó spray, a megfelelő ablakmosó folyadék vagy a páramentesítő. Az ablaktörlőgumikat már a tél beállta előtt érdemes kicserélni, hiszen az elhasználódott gumi nem töröl, hanem maszatol. Az akkumulátor esetében ellenőrizni kell a pólusok és vezetékek állapotát, ha pedig huzamosabb ideig nem használják az autót, ajánlott kiszerelni az akkumulátort és melegebb helyen tárolni.

Heves hóesés vagy hótakaró esetén jó szolgálatot tehet a hólánc, melyet a hajtott tengelyen lévő kerekekre kell rakni, így kormányozható marad az autó. A hólánc feltételét és levételét érdemes még otthon kipróbálni, hogy a gyakorlatlanság ne okozzon problémát a hidegben. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek készenlétben kell tartani a hóláncot a tél beköszöntével, de azt tudni kell, amennyiben a „Hólánc használata kötelező” táblát kihelyezik, az adott úton a „Hólánc használata kötelező vége” tábláig csak olyan járművek közlekedhetnek, amelyek legalább egy keréken hólánccal vannak felszerelve.

Fotó: Pexels.com

 

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük