Hol dolgozzak? – 1. rész Munkaajánló egyetemistáknak: szállodai recepció

By spiegels febr 9, 2024

Egyetemistaként nem mindenki hagyatkozhat a szüleire, így a felsőfokú tanulmányok mellett sokan adják munkára a fejüket a megterhelő szorgalmi és vizsgaidőszakok ellenére. Valaki az alapvető életkörülményeit csak az egyetem melletti munka segítségével tudja fenntartani. Ez a diákmunkával kapcsolatosan tanácsot adó cikksorozat legfőbbképpen azoknak szól, akik éppen most kezdik meg ezt az életformát. Tehát minden költséget (lakbér, számlák, autó stb.) saját maga vállal a hallgató és nem kap lényeges támogatást. Nagy probléma, hogy az épphogy kifizetett (tényleg szükséges) kötelezettségek miatt nem marad egy olyan összeg, amiből félretehetnénk vagy kikapcsolódhatnánk. Mivel ez egy reális gondolatmenettel bíró, ténylegesen segítő szándékú útmutatás, ezért őszintén megmondom, hogy nagyon nehezen marad felesleges, költekezésre használható pénzmennyiségünk diákmunkásként. De kitartással és akarattal elérhetjük a céljainkat. Az első részben a szállodai recepció világáról olvashattok egy-két lényegesebb információt.

Fontos leszögezni, hogy a diákmunka világa nem olyan szép, mint ahogy azt sokszor tálalják a Facebook-csoportok és a hirdetések. Általában két verzió létezik. Vagy egy közvetítő cégen (Meló-Diák, Fürge Diák stb.) keresztül tudunk számunkra megfelelő foglalkoztatót találni vagy idézőjelesen „maszek” módon, kapcsolatok útján szerzünk magunknak egy hétvégékre szóló munkát. Mind a kettő módszernek megvan a pro és kontrája. Most a második metódus kerül terítékre. A szállodai recepciós munkakör általában a hivatalos diákszövetkezeteken kívüli területeken lelhető fel, de már lehet találni hirdetéseket, amik garantálják a formális eljárást.

2019-ben fél éven keresztül dolgoztam Harkányban az egyik szálláshelyen nappali, majd éjszakai recepciósként. Sajnos 2020 tavaszára a Covidjárvány miatt bezárni kényszerült a hotel, így sikerült ilyen rövidre az ottani pályafutásom. Készülj fel arra, hogy éjszakáznod is kell és a bioritmusod teljesen felborul. Hiába vagy fiatal és erős, ártani fog az egészségednek ez az életmód. Továbbá találkozni fogsz olyan esetekkel, amik nem történnek meg nappal. Erősen bódult állapotú vendégekkel rendszeresen kerültem összetűzésbe, különböző műszaki problémák léptek fel és még számos, nyomdafestéket nem tűrő élményben volt részem. A különféle anomáliák mellett van pozitív hozama is az esti munkának. Az adminisztrációs tevékenységeket nyugodtan, komótosan befejezheted. Egyszóval az éjszaka egy másik világ…

Nappal a pörgésé a főszerep. Különböző akciós időszakokban (karácsony, húsvét stb.) rengeteg a tennivaló. Sorban állnak a recepció előtt a vendégek és mellette ugyanúgy adminisztrálnod kell és az informatikai rendszer működtetése is rád marad. Ráadásul felütheti a fejét bármilyen probléma, gondolok itt panaszokra vagy balesetekre. Nem egyszer kellett mentőt hívnom egy-egy vendéghez. Nappal talán kevesebb komplikáció merülhet fel, viszont nincs megállás a munkaidőd végeztéig.

A modernebb helyeken nem kell annyi felületet kezelnünk a számítógépen. Sajnos az én hotelemnél egyszerre kellett kezelnem a CRM, a COMPASS, a Booking.com, a Szállás.hu és a Szállásvadász oldalait egyaránt. A pénzkezelés (számlázóprogrammal), a vendégkönyv megírása és az ügyfelekkel való levelezés/telefonálás is a feladatom volt, szóval ha fizikálisan nem is, de mentálisan könnyen kimerülhetünk.

Végül pedig a munkáltató… Minden cég más és más. Az én esetemben még a legfőbb(!) dolgozók se voltak bejelentve. Sokszor kellett bujkálnunk az épület rejtett zugaiban, ha volt egy-egy ellenőrzés… Engem csak egy dolog zavart, az pedig a mértéktelen hazugság volt, aminek mindig a recepciósok itták meg a levét. A vezetőség egy elavult és veszélyes(!), több mint ötven éves épületbe csaltak be vendégeket és ezeket az ajánlatokat nekünk kellett kiküldeni. Amikor meg baj volt, akkor természetesen minden vendég frusztrációja a recepciós hátán csattant. A főnök pedig pont az ilyen esetekben nem volt jelen.

Ennek ellenére nagyon sokat tanultam ettől a helytől, a kollégáktól. Az alkalmazottak közti összetartás rendkívül erős volt. A recepciós munkakör személyiségformáló hatással volt rám, ez kétségtelen. A rengeteg éjszakázás pedig alkalmi munkához képest sok pénzt hozott.

A legfontosabb, hogy ha nem a hivatalos utat választod, akkor légy szemfüles, amikor a leendő munkáltatóddal beszélsz. Alaposan mérlegeld az általa kínált feltételeket és kötelezettségeket. Egy kicsivel több fizetésért nem feltétlenül éri meg hazudoznod pihenni vágyó családoknak, bujkálnod ellenőrök elől és különböző konfliktusokba keveredned. Egyszóval korrekt főnököt kell találnod egy igényes helyen, hogy ha recepciósként szeretnél dolgozni. Én nem hinném, hogy fogok még valaha ilyen munkakörben tevékenykedni.

Hasonló cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük