Az út, amelyet Peti bejárt az első kétségektől addig a pontig, amikor már ráismert a saját egyéniségére, mindannyiunk számára ismerős lehet. A bizonytalanság, a kudarc, az önvizsgálat és a lassú érés az alakulás természetes állomásai. Van, amikor alig érzékeljük a változást, máskor kíméletlenül szembesít önmagunkkal. Ezekből az időszakokból épül fel az érett ember.
Petit felépítettük. Belső alakulása a külső környezetére is hat. Tapasztalatok rakódtak benne egymásra, téves elképzelések koptak le, a döntései korrigálódtak. Egy-egy sikertelen beadás, egy kemény kritika vagy egy újragondolt terv nagy jelentésű formálóerő volt. Az egyénisége a folyamatos fejlődés és az egyensúly teremtés során edződött. A javítás, pontosítás, kérdezés sokat segített az eddigi útján.
Peti történetére visszatekintve világosabbá válik, hogy a félelem, a remény, a magány, az utánzás időszaka és a hitelesség keresése elengedhetetlen tapasztalatok. Egymásra rétegződnek, s ezek együtt alakítják ki azt az embert, aki egyszer csak a társadalom egyik meghatározó személyévé válik.
Az építész gondolkodása sokrétegű. A Mérnöklét rovatban leírt bejegyzéseimben ezekről olvashatunk. Egy jó építész a körülötte lévők javára tervez, és közben önmagát is formálja. Szakmai tudását kamatoztatja, talentumait hasznosítja. Az önismeret, a türelem és az alázat az ismérve.
Talán a legfontosabb felismerés az, hogy az épülés folyamata nem tud lezárulni. Nincs végpont, ahol kijelenthető, hogy én már készen vagyok. A tapasztalatokból történő tanulás nem egyfajta átmeneti állapot, az maga a pálya. A bizonytalanság is azt mutatja meg, hogy mozgásban vagyunk a fejlődés útján.
Peti már nem a mozdulatlan biztonságot keresi, inkább az egyensúlyt. Tudja, hogy az egyediségében való elmélyülés és az új dolgok iránti érdeklődés is egy végtelen időkig tartó gyakorlat.
Számára azt jelenti építésznek lenni, hogy rendszerekben gondolkodik. Képes meghallani a kritikát úgy, hogy közben nem adja fel a gondolatai fölötti irányítást. Tud közösségben dolgozni, s megőrzi a saját felelősségét. Az identitása a naponta vállalt döntéseinek a sorozata, melyekre büszkén tekint vissza.
Amit ebből a pár bejegyzésből mindenki magával tud vinni az az, hogy nem vagyunk tökéletesek, de törekedjünk arra, hogy megközelítsük azt. Az épülés következetes folyamat. Ha ezt elfogadjuk, az alkotás és az önformálás nem teherként nehezedik ránk, hanem lehetőségként nyílik meg, mert végső soron a saját történetünket is mi építjük fel.