A TikTok ma már szinte mindenki telefonján ott van, közte az enyémen is. Ez az alkalmazás könnyen beszippant a rövid és olykor pörgős videók világába, amely lehetnek szórakoztatók, informatívak, de néha teljesen értelmetlenek. A kérdés az, hogy vajon a TikTok segíthet a tanulásban vagy inkább csak időpocsékolás?
Amikor elkezdtem az egyetemet, én is rengeteg időt töltöttem az alkalmazáson, még a tanulási időm kárára is. A rövid videók végtelen áradata úgy vonzotta a figyelmemet, hogy észre se vettem, mennyi idő elment és mennyi időt vesz el a feladatoktól. Az első félév végén döbbentem rá, hogy hogy ezen változtatnom kell, mert így sokkal nehezebb a tanulás. Nehezebb volt fókuszálni a feladatokra, hiszen sokkal jobban vonzott az, hogy csak céltalanul pörgessem az alkalmazást, minthogy tanuljak. Ekkor jött az ötlet, hogy a második félévtől kezdve úgynevezett „digitális detoxot” tartok, vagyis töröljem a TikTokot. Őszintén, ez a lépés nagyon nehéz volt még az elején, de hamar rájöttem arra, hogy ez jó döntés volt, és ez be is bizonyosodott. Ugyanis elkezdtem jobban fókuszálni a tanulásra, hatékonyabban osztottam be az időmet és kevesebb stressz ért a tanulás során, hiszen kevesebb volt a kapkodás. Viszont a szünetekben általában újratelepítem, hiszen akkor nem kell fókuszálni a tanulásra, és az úgyis a pihenés ideje. Érdekes megfigyelni az alkalmazást, hogy mennyire pontosan ismeri fel, hogy nekem mi az érdeklődési köröm. Mondják, hogy arra épít, milyen videókat lájkolsz, milyen videókat nézel végig vagy akár nézel meg többször is, és hogy milyen videókat mentesz el a kedvencek közé – és ez valóban így van. Én az utóbbi időben egyre több utazós és gasztronómiával kapcsolatos témákat kezdtem el nézni az applikáción. Ennek köszönhetően mostanra szinte csak ilyen tartalmakat látok, ami nagyban bővítette a bakancslistámat, számos olyan helyet véltem felfedezni, amelynek talán még a létezésről sem nagyon tudtam, de most már egészen biztos, hogy el fogok menni.
Ugyanakkor, mint majdnem mindennek, természetesen ennek is vannak sötét oldalai. A túlzott használat, mint ahogy már említettem, könnyen időpocsékoláshoz vezet, ami a tanulás vagy a munka rovására is mehet. Ráadásul az Amerikai Egyesült Államokban az utóbbi időkben egyre nagyobb botrány alakult ki a TikTok körül. Sokan aggódtak, aggódnak az adatok biztonsága miatt, több állam és kormányzati szerv pedig korlátozásokat is bevezetett, vagy akár tiltólistára is tette az alkalmazást. Ámbár ez mindössze 14 óráig volt így, azóta többen már vissza is kapták az alkalmazást. A vita központjában az áll, hogy a kínai tulajdonosi kör befolyással lehet a platformon terjedő információkra és a felhasználók személyes adataira.
Tehát a TikTok lehet inspiráló, szórakoztató és akár tanulásra is alkalmas a felület, de csak akkor, ha tudatosan használjuk. Én magam a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az ember milyen gyorsan függővé tud válni és hogyan képes elvonni a figyelmemet a fontos dolgokról. Időként felteszem az ismerősöknek, barátoknak a kérdést, hogy „miért nem törlöd le te is, ha mindig azt mondod, hogy nincs időd, mégis folyton rajta lógsz?”, többnyire azt a választ kapom, hogy „mert ez jelenti nekem a pihenést”. Ilyenkor felvetődik bennem a kérdés: akkor mielőtt a TikTok létezett volna, nem tudtunk pihenni? Úgy érzem, ez már nem is igazán a pihenésről szól, hanem inkább arról, hogy könnyebb belebonyolódni a platform végtelen pörgetésébe és közben észre sem venni, hogy az idő telik, és értékes perceket veszítünk el, melyet akár egy összejövetelre, kisebb túrákra vagy csak egy könyv olvasására is fordíthatnánk. Az igazi megoldás talán az, ha tudatosan húzzuk meg a határt és nem hagyjuk, hogy a pörgetés legyen az egyetlen kikapcsolódás.