Az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb Pixar-filmje, kicsiknek-nagyoknak.
Nemrég mutatták be az Agyugrászt avagy a Hopperst, amiben egy lány tudata bekerül egy műhódba, és így kikerül a vadvilágba. 88 millió dollárt szerzett a nyitóhétvégéjén, ami egy nem folytatásos animációs film legnagyobb nyitóértéke a 2017-es Coco óta, ami szintén a Pixartól jött.
A szereplőgárda nincs teletűzdelve nagy nevekkel, de felbukkan benne azért Meryl Streep és Dave Franco is – utóbbi James Franco testvére, aki a régi Pókember-filmekben alakította Harry Osbornt. Én eredeti nyelven néztem, úgyhogy a magyar szinkronról nem tudok nyilatkozni, de felirat nélkül is teljesen érthető volt, korrektül artikuláltak a színészek.
A film szűk másfél óra, úgyhogy azoknak is ajánlható, akik szerint ma már minden film 3 óra, meg nem lehet kimenni pisilni alatta stb. Nyugodtan üljetek be rá, egy egyetemi előadás idejébe belefér, és bármelyik délután rászánható.
A kritikusokat nem fogom megcáfolni: nem váltja meg a világot. De ez egy aranyos és szórakoztató film, amin nemegyszer felnevettem a vetítőteremben. Nem kell semmi háttérsztorit ismerni hozzá. Amilyen anno a mozizás volt. A Rotten Tomatoes-on 93, illetve 94%-on áll, úgyhogy a filmkritikusok és a nagyközönség is tárt karokkal fogadta. Őszintén mondom, hogy kisgyerektől az idősig mindenki számára élvezhető a film.
2020 óta ez a stúdió 9. filmje, és a Covid miatt egészen zsákbamacska lett a filmjeik minősége – legalábbis szeretik ezt hangoztatni az emberek az interneten. Nekem összességében nem volt gondom egyik filmjükkel sem, de az utóbbi évek alkotásai közül ez mindenképpen a jobbak között van. Nem egy Agymanók 2, de nem is akar az lenni. Könnyed, szórakoztató, de van üzenete.
Ha már üzenet: egyértelműen a környezetvédelem a fő mondanivalója. Hogyan lehet ember és természet egyensúlyban a mai urbanista világban, ahol egyre jobban kitoljuk a betondzsungelünket a valódi dzsungelek rovására. Ezenkívül a főszereplő Mabel dühkezelését is végigkövethetjük, hogyan változik a világnézete és fejlődik a jelleme. Megismerhetjük a filmben a „tavi szabályokat”, avagy ha egy állat éhes, ennie kell – és igen, ebbe beletartozik, hogy egy medve például más állatokat eszik. Úgyhogy nem egy csillivilli tündérmese, hanem a természetet annyira nyersen mutatják be, amilyen a valóságban, és például fel is fűznek egy poént arra, hogy milyen könnyű – akár csak véletlenül – összetrancsírozni egy bogarat.
Tudom, nem mondtam sokat, de az a helyzet, ez egyszerűen egy aranyos kis film, amit könnyű ajánlani. A történetet pedig nem szeretném ellőni senkinek sem. Ha valakinek nem lett volna elég tavaly a Zootropolis 2 és vágyna még egy kis érző, gondolkodó állatokkal teli filmre, az nem tud melléfogni az Agyugrászokkal!
Ottó 
fauszt_kolos