Futóbolond vagy futószobor? Avagy hadviseléstől a minipoliszig
Ez az Athént bemutató cikksorozatom második fejezete, ha még nem tetted, mindenképp olvasd el az elsőt itt!
Új nap virradt, 24-én járunk. Mielőtt elkezdődne a nap, megreggeliztünk a hotelben, ahol meglepetésemre a reggeliző a legfelső emeleten volt, úgyhogy ahogy most ti, úgy ekkor én is kaptam egy kis ízelítőt a híres-neves Akropoliszból:
Első állomásunk ma a The Runner (Dromeas), azaz A Futó. A szobrot a 80-as évek végén tervezte Costas Varotsos, és először 1988-ban állították fel az Omonia téren. A Dromena művészeti kiállításra készült, de a népszerűsége miatt tovább maradt – pontosan 6 évig, majd a kopások és a közelgő athéni metró munkálatai miatt elszállították. 1994-ben állították fel újra, egy rekonstrukció után, ezúttal a Megalis tou Genous Sholi téren. A szobor egyébként 8 méter magas és több ezer üveglapból és fém tartólemezből áll. Mai napig biztató jelkép az évente megrendezett athéni maraton utolsó kilométere előtt.1 Bár nyilván egy futót ábrázol és a mozgást akarja szemléltetni, én erősen beleláttam a Mennydörgők* (Thunderbolts*) című filmből a Felleg (Void) által árnyékká változtatott emberek mintáját. De lehet, csak én vagyok túl nagy Marvel-rajongó.
A szobor körbejárása után utunkat az Athéni Hadtörténeti Múzeum (War Museum Athens) felé vettük, amely csupán 6 perc sétára van a szobortól. A belépőjegy 6 €, de például 18 éven aluliaknak és diákoknak teljesen ingyenes. Ez egy meglepően nagy múzeum, 3 szintes, és bőven nyújt annyit, hogy megérje ide eljönni, főleg, ha érdekel Görögország egész történelmi háttere és a különböző korok fegyverei, harci járművei. Nekem őszintén a 3. emelet kicsit sok is volt, de hadd mutassak előtte pár képet a földszintről:
A földszinten úgymond mindenféle korokból és nemzetektől voltak fegyverek, pár érdekesebbet le is fotóztam, például az első automata öntöltő pisztoly szabadalmát az 1900-as évekből, gondolom, senkinek sem meglepő a német szöveg a lapon. Rengeteg kard, szabja stb. volt, aminek elefántcsontból készült a markolata és konkrétan úgy csinálták meg őket, mintha lecsiszolt combcsontok lennének. A lépcsőnél, ahol fel lehet menni a felsőbb emeletekre, található egy makett a múzeumról és annak közeli környékéről – valami jó az építészeknek is jusson.
A második emeleten az első és második világháború volt összefoglalva, tehát a viszonylag modern kori harcviselést mutatta be. Az épületnek egyébként középen nyitott, egyfajta belső gangja van, ahol pár nevezetesebb görög filozófus, politikus és hős fémszobra is ki volt állítva. Itt nem nagyon készítettem képeket, mert nagyon beszippantott az egész helyszín, a kiállítás.
A második emeleten találkoztam többek közt egy Splitfire makettjével, egy Revolver pisztollyal, aminek a csőjében felrobbant egy lövedék, és egy magyar(!) gyártású gépkarabéllyal, név szerint az AMP69-cel – ami feltűnhet pár embernek, hogy ez egy AK-47-es változatából lett kialakítva, mégpedig az AMD-65-ből. A fegyvert a FÉG – Fegyver- és Gázkészülékgyár – gyártotta.
A harmadik emeleten ezúttal már időrendi sorrendben, de újra végig lehetett menni Görögország teljes hadviselésén és történelmén az ókortól a perzsa háborúkon át a hidegháborúig mindenen. És ez volt az egyetlen problémám a múzeummal kapcsolatban. A felépítése nem tűnt logikusnak, hogy kezdik egy fegyverbemutatóval, ami több nemzeten is átível, majd ugrunk a modern hadviselésbe és utána az egészet végigjárhatjuk a 3. emeleten. Ha csak két emelet lett volna, egy folytonos úton végigmenve az nekem szimpatikusabb lett volna, de ez nem vesz el az érdeméből, hogy pl. a Kotsanas múzeumhoz képest olcsóbban és sokkal részletesebben mutatja be a választott témáját. A földszint alatti részen egyébként egy büfé is található, a múzeum körül régi légvédelmi ágyúk láthatók és a hátsó részen különböző vadászgépeken és helikoptereken lehet ámuldozni.
Észre se vettük és 3 órát töltöttünk itt, úgyhogy mindenképpen ajánlom megtekintésre!
Talán ideje megemlítenem, hogy szerintem az athéni közlekedés gyakorlatilag káosz. Metrón kívül mindenre egy bűvésztrükk feljutni. Ha egy buszon nincs leszálló utas, csak abban az esetben áll meg, ha a felszállók a megállóban stoppolnak és jelzik, hogy: „Hé, szeretnénk felszállni, tessék megállni, kérem!” – feltéve, hogy jön egyáltalán busz, mert a menetrend az itt csak egyfajta ajánlás. Ebben mondjuk hasonlít a pécsi tömegközlekedésre. Ha már elértük, hogy megálljon a busz, akkor is még van teendő, ugyanis nem fog lehúzódni/félreállni a megállóhoz, hanem satuféket nyom az eggyel bentebbi sávban, és még nekünk kell odaszaladnunk, hogy felszállhassunk. Ezenfelül a lámpákat is eléggé szabadon értelmezik, sokszor még hosszú másodpercekig suhannak el előttünk az autók a zebrán, mikor már rég nekünk van zöld, majd akik megsajnálnak a zebra közepén, lefékeznek, és őket kerülgetve kell átjutnunk a túloldalra. Maradjunk annyiban, hogy nem nyűgözött le a görög (tömeg)közlekedés.
Egy gyors ebéd után a Greece In Miniature Museumba mentünk, ahol az egész ókori Görögország körbejárható mini méretben. Itt a belépőjegy 12 €, diákkedvezmény sajnos nincs. A belépőjegy része egy kb. 15–20 perces VR-élmény, ahol a legfelső emeleten egy székbe ültetve Meta Quest 3S szemüvegekkel lehet körbejárni az ókori görög csodákat, és 3D-s animációban körbe is mutatják nekünk. Mondjuk a kamera fixen van benne, tehát van, hogy hátrafelé megy a „karakterünk” a térben, és nem látjuk, mi van mögöttünk, csak ha megfordulunk, ami szerintem elég könnyen előhozza a hányingert. Ráadásul a felbontást se vitték túlzásba, úgyhogy az én agyam nem tudott teljesen belemélyülni az élménybe, ráadásul néha vibrált is a kép, de ettől függetlenül maga a technológia menő, és lehet csak én vagyok túlságosan szőrszálhasogató.
Őszintén a kiállítás annyira nem volt izgalmas, én arra számítottam, hogy mindenhol az egyes görög városok ókori verzióját mutatják be, de nem. Sokszor a mai, romos változata volt kiállítva, pedig például a Rodoszi kolosszus vagy az Akropolisz földszinti terepasztala az ókori látképet mutatta, emberekkel, friss festéssel, és ez sokkal több életet kölcsönzött a kiállításnak, mint a nagyon statikus romos változatok. Ezenkívül minden egyes kiállítórészhez volt egy szám társítva, amit egy speciális honlapon megadva elindult egy audio narráció, amivel annyi baj volt, hogy ez is AI volt, alatta teljesen AI-generált kis videók mentek – szerintem ezt igényesebben is kivitelezhették volna. Azokat a 2-2 perces szekciókat egy ember is felmondhatta volna, ráadásul a legtöbbnél ugyanazt a semmitmondó AI-os szöveget hallhattuk, hogy „Görögország rengeteg ókori csodája közül ez az XY, ami ekkor meg ekkor épült…”. Számomra picit keserű szájízt hagyott ez a múzeum, főleg azért, mert vannak ehhez hasonló remek megvalósítások, például az Ausztriában, Klagenfurtban található Minimundus.
Ezután már csak barangoltunk a városban, megnéztük a Nemzeti Megbékélési Emlékművet, ami a Klafthmonos téren található. Ez A Futóhoz hasonlóan egy 8 méter magas bronzszobor, amit 1989-ben mutattak be, Vassilis Doropoulos szobrász tervezte. Görögország második világháború és polgárháború utáni megbékélését szimbolizálja, és három alakot ábrázol, akik átölelik egymást és az ég felé nyújtják karjukat. Az emlékművet azután emelték, hogy 1989-ben elfogadtak egy törvényt, amely hivatalosan polgárháborúként ismerte el az 1946–1949-es konfliktust.2
A napot egy kis sütizéssel zártam, ugyanis nem hagyhattam ki azokat a mézzel és sziruppal agyonöntött és átitatott leveles süteményeket. Direkt utánanéztem a pontos neveiknek, balról jobbra vettem egy galaktobourekot – ami egy francia krémeshez hasonlít, csak leveles tésztával – és egy kataifit – ami gyakorlatilag cérnametélt-gombolyag sziruppal jól meglocsolva.
Ez az Athént bemutató cikksorozatom második fejezete, ha érdekel, mi történt a harmadik nap, miket néztem meg – azok közül miket ajánlok, akkor kövesd figyelemmel a Pécsi Mérnök honlapját!
- Forrás: https://www.greeka.com/attica/athens/sightseeing/dromeas-statue/ ↩︎
- Forrás: https://susanives.com/2022/07/11/mondays-monument-monument-of-national-reconciliation-athens-greece/ ↩︎
nagyg 
Ottó