A város, ami befogad

Pécs a magyarországi városok közül az egyik legkülönlegesebb. Az elkövetkező hónapokban néhány poszttal szeretném bemutatni, hogyan épül fel az ÉN Pécsem. Ebben a bejegyzésben pedig derítsük ki, miért fontos ez a település. Kiknek jelenti az otthonát és mit látnak benne egyedinek? Befogadó? Hogyan változtat meg minket a hely, ahol tanulunk? Hogyan kommunikálunk a városunkról?

1/I.

Pécs. Számomra ez a szó nem csak egy települést, egy vármegyeszékhelyt jelent. Valószínűleg azoknak sem, akik a területen már 6000 évvel ezelőtt letelepedtek. A neolit- és bronzkorból már előkerültek leletek. 2000 éve pedig a rómaiak kőből épített, állandó jellegű települése is kialakult. A római provinciális város, Sopianae fénykora a 3. század végéig tarthatott. Tehát hazánk legrégibb települései közé sorolhatjuk.

Pécs nemcsak építészetileg, hanem lakosai szempontjából is sokrétegű. A tüke pécsiekkel együtt élő betelepültek mellett a nemzetiségek széles köre is megtalálható. A PTE-re érkező külföldi hallgatók, bár legtöbb esetben csak ideiglenesen választják otthonuknak a várost, jelentős befolyással vannak arra.

 
Amikor először éreztem, hogy a város befogadott, az az egyetem kezdése előtt 3 nappal történt meg. Egy barátoméknál kaptam helyet, míg nem költözhettem be az első albérletembe. Abban a pár napban rengeteg mindenbe belecsöppentem. Megismertem számomra fontos közösségeket is. Érdekesnek hangzik a Hársfa útról a Tettye alján keresztül a MIK-re való eljutás, de megérte naponta kétszer végigmennem, mert ezáltal a város felére biztos tájékozódást és mozgást sajátíthattam el már az első hetemen. Idővel sok mérföldkövön estem át, melyek megerősítették a városhoz tartozásomat. Azzal, hogy időm legnagyobb részét Pécsett töltöm, elkezdett kialakulni számomra is az otthonérzet. A mindennapi problémákkal helyi megoldásokkal, helyi segítséggel birkózom meg. Változom, igazodom, fejlődök.

1/II.

Nagyon érdekesnek tartom, hogy az iskolába járás mennyire egy berögzült tevékenység képes lenni. Egy mókuskerék, mely a hétköznapokon folyamatosan forog. A reggeli előkészületek után megvan az út, amin végig kell menni ahhoz, hogy a kampuszra érjünk. Nem kerülhetjük el. Talán van két útvonal, de ugyanaz a szituáció. Órák után hasonlóképpen, csak az inverze. Plusz ingerként megejthetünk néhány kitérőt; bevásárlást, étkezést, találkozót, sportolási tevékenységet, de ezek nagyon elhanyagolható mértéket mutatnak a folyamatábránkon.   Nem egy hallgatótársamon vagy helyi lakoson vettem észre, hogy épp az ilyen berögződés miatt nem ismeri a várost. Nincs meg a közös valóság, amiről kommunikálhatunk. Mit tehetünk ellene?

Erre két embertípus gondolkodását tudom felhozni válaszként. Az első legyen Szürke Aladár. Aladár egy kétkezi munkából megélő tisztességes ember, 33 éves. Aladár szorgos ember, a kiadott feladatot mindig teljesíti. Munkatársaira sokszor panaszkodik, mert a saját feladataikat nem végzik el rendesen. Nem tudja elfogadni őket teljesen, a munka után siet haza. Magát negatív légkörbe zárja. Helyzete miatt nem tudja elfogadni a saját munkájának a gyümölcsét sem.

A másik legyen Érdeklődő Béla. Béla magas társadalmi helyzetű tisztességes ember, 33 éves. Béla szorgos ember, a kiadott feladatot mindig teljesíti. Munkahelyén kiegyensúlyozottan áll hozzá a dolgokhoz. Tiszteletteljes észrevételeket tesz, ha valami nem tetszik számára, mert tudja, hogy kellő kommunikációval minden megoldható. Tapasztalataival segíti a kellemetlen helyzetek megszüntetését.

Aladár és Béla a legjobb barátok. A Széchenyi téren találkoztak. Beültek a kávézóba, ahol Aladár minden reggel elfogyasztja a reggelijét. Beszélgetnek. Kiderül, Béla egy újonnan nyílt helyen szeretett volna vele találkozni, de Aladár magával a kerület nevével sem találkozott korábban, ezért maradt ez a helyszín. Beszélgetésük során a jövő heti hosszú hétvégés programjaikról is társalogtak.

Béla egy ingyenesen látogatható koncertre fog menni közvetlenül a munka után csütörtök este. Péntek délelőtt a Mecsekben vesz részt egy túrán, ahol a TV-toronytól északnyugatra található Kis-tubesi kilátóhoz mennek egy jótékonysági séta keretein belül. Késő délután egy családi összejövetel lesz náluk, melyre sütögetést és sörözést tervez. Szombaton egy szakmai konferenciára kell elmennie a kozármislenyi városházára. A délutánt pedig a szüleinél tölti a gyerekekkel.  Az ezt követő napot a Székesben kezdi. A családi ebéd után a délután a gyerekeké lesz, kora este pedig készülődni kezd a következő hétre.

 
Aladár többször hozzászólásokat fűzött Béla programtervéhez. Kiderült, számára is elkerülhetetlen a zene. Minden este rádióhallgatással fejezi be a napját. Ő is szokta látni a TV-tornyot, amikor megérkezik a Széchenyi térre reggelente az autóbuszállomás felől. Beszámolása szerint munka után néha a Király utca közepén elhelyezkedő Nemzeti Színház melletti bárba is be-be jár a kollégákkal, hogy a felgyülemlett stresszt levezessék egy sörrel. Ő szombatonként adja oda magát teljes egészében a családjának. Vasárnapokon pihenéssel és a horgászattal kapcsolódik ki.

1/III.

Kevin Lynch vizsgálta, hogy az egyének fejében milyen általános kép él a környezetükről. Ezeket a modelleket kognitív térképeknek nevezzük. Mindenkinek megvan a sajátja. Egyedi jellegzetességek is vannak, melyek segítik az identitás érzését, s azt, hogy otthon érezzük magunkat, életünket rendezetten fogjuk fel, hogy kialakuljon a biztonságérzetünk. Példánkban Béla képviseli inkább ezt az oldalt.

Az azonos elemek kapcsolatának, a mindennapi ismereteinknek és az üzenetünkről szóló valóságnak köszönhető, hogy létezik a társas kommunikáció. A kommunikációs folyamat tényezőinél tanulhattuk általános iskolában, hogy van olyan, hogy: feladó, címzett, kód, üzenet, csatorna, kapcsolat, valóság, ismereteink, beszédhelyzet. Amennyiben valamelyik nem tiszta, egymás mellett elbeszélhetnek az illetők vagy ahogy azt Aladár és Béla esetében láttuk, a részletezettség szintjén eltérően beszélnek az adott útvonalakról, csomópontokról, területekről, határokról, iránypontokról. Más hozzáállással szólnak munkájukról, az adott helyen az érzéseikről, a szociális tevékenységeikről.

A fenti helyzet azt is megmutatja, hogy a kognitív térképek pontosságát befolyásolja a társadalmi helyzet, az elfogadóképesség és a kiegyensúlyozottság. Béla téri bemutatása pontosabb és szélesebb körű. Olyan tényezők is alakítják az életét, melyek csak érdeklődésének köszönhetőek. Kulturális és társadalmi célú eseményeken is részt vesz.

Béla még a TV-toronyhoz viszonyítva is beazonosította a kilátó irányát, míg Aladár párhuzamos értékű információként tekint arra, hogy ő is szokta látni ezt az iránypontot a városközpontból. Akik a Széchenyi tér körül és a déli közlekedési tengelyen jártasak, mint Aladár, azoknak nem feltétlen tűnik fel, hogy a Nemzeti Színház nem a Király utca közepén található, mivel az még hosszasan folytatódik azt követően, de akik nemigen járkálnak arra, azoknak jelenthet ez más távolságot.

A két gondolkodásmód között fontos különbségeket figyelhetünk meg. A két szerep közül mindenki felismerheti, hogy melyik csoportba tartozik jelenleg. A berögzültek, a biztos útról le nem térők csoportját, akik a célorientáltságban élnek, vagy a változásokra, új dolgokra nyitó pozitív hozzáállásúak csoportját, akik érzelmileg reagálnak a városra.

Pécs a felismerhető városközpontjával, jól elválasztható kerületeivel, jellegzetes épületeivel, természeti adottságaival egy kifinomult, jól olvasható város képét mutatja. Mivel ez mind adott, ezért csak rajtunk múlik, hogy mi is befogadjuk-e őt. Hallgatóként csak egy-egy tengelyen mozgunk, vagy hallgatjuk a várost is.

A következő posztokban az ÉN térképem részleteit szeretném elkezdeni bemutatni. Remélem, sok új dologra felhívhatom a figyelmet. Kiindulópont a Széchenyi tér.