Minden embernek vannak olyan álmai, amiket soha nem fog tudni elengedni. Legyünk kicsik, nagyok vagy már idősek, mindig ott lesz bennünk az a belső gyermek, aki kaparni fog az álmainkért. Az én belső gyermekem mindig az írással lesz így .
Már fiatalkorom óta lételememnek tartom a történetírást. Azzal is tisztában vagyok, hogy nem tökéletes az írásmódom és a technikám, de sokat fejlődtem az évek során. Lehet, hogy a cikk- és újságírás is az írás műfajába tartozik, azonban a saját képzeletem által elképzelt történeteket mindig is sokkal könnyebb volt megalkotnom és leírnom. Sőt, igazából nem csak az általam elképzelt sorokat írom le. Ez sokkal több annál. Nemegyszer csak arra eszmélek fel, hogy percekig gépeltem, megírtam majdnem egy fél oldalt, és nem is néztem fel a monitorra, egyszerűen csak járt a kezem a billentyűzetemen. Ilyenkor úgy érezem, hogy bekerülök egy olyan kis burokba és állapotba, amiből nem tudom kiszakítani magamat. Egyedül a billentyűzetet figyelem, amiből egy idő után hirtelen kizökkenek, majd visszaolvasom a leírt sorokat és ha van benne elgépelési hiba, akkor kijavítom.
Mint a legtöbb írónak, nekem is nagy álmom, hogy egyszer kiadják egy könyvemet. Évekkel ezelőtt megírtam egy könyvet, viszont még mindig úgy érzem, hogy van rajta csiszolnivaló. Ezzel viszont nem vagyok egyedül. Nemcsak az írás terén, de máshol is nehéz úgy elérni sikereket, hogy ne kérjenek el érte milliókat. A könyvkiadás sem olcsó dolog, éppen emiatt megpróbálok jelentkezni pályázatokra, hátha nyerhetek és ezáltal feljebb juthatok. Mindenki elindul valahonnan, ezzel én sem vagyok másképp. Egy blogos Facebookos csoporttal kezdtem, amit egy blogos oldal követett, végül egy olyan platform, amit direkt az íróknak találtak ki. Ez az az oldal, ami a mai napig végigkíséri az életemet, és amely kicsit meg is változtatta. Az írásnak köszönhetem, hogy az írói platformon rátaláltam a legjobb barátnőmre, fejlődtem, megtanultam kiírni magamból az érzéseimet és nem utolsósorban nagyon aranyos követőkre tettem szert. Ma már több száz aranyos üzenetet kaptam azzal kapcsolatban, hogy mennyire szeretik az írásaimat és olyan is történt, amire nem számítottam. Nem egy ember írta, hogy segíteni tudtam nekik a történetemmel és köszönik, hogy elolvashatták. Számomra ez hatalmas öröm és megtiszteltetés. Sok olvasómmal szoktam beszélgetni, végtelen feléjük a hálám. Habár másnak ez nem nagy szám, de számomra az az 1567 kis ember, aki követi a munkásságomat, hatalmas nagy kincs.
Viszont mással mi a helyzet? A mai világban nem egy író lett ismert azáltal, hogy az interneten megírt könyvét kiadták és árusítani kezdték a boltokban. Ez hazánkban is megtörtént már. A könyvek egyáltalán nincsenek korhoz és nemhez kötve. Láttam és hallottam is már, hogy idősebbek is olvasnak olyan könyvet, amit eredetileg az ellenkező nemnek írtak, ők mégis örömüket lelték benne. A ma felkapott írók is elindultak valahonnan, és ahhoz is tehetség kell, hogy a könyveik iránti érdeklődést fent tudják tartani az . Ilyen például Leiner Laura, aki már több mint tíz éve ír és adja ki a könyveit, Magyaroroszágon még mindig keresettek az írásai. Sokszor tapasztaltam, hogy vannak olyan írók, akik próbálnak hozzá hasonlóan írni, hátha ezáltal befuthatnak. Viszont ez szerintem nem jó út a sikeres íráshoz. Mindenkinek van egy saját stílusa és írásmódja, emiatt nem is tudjuk lemásolni a másikét. Egyedi ötleteink és látásmódunk van. Ha azon dolgozunk és görcsölünk, hogy egy adott író könyvénél jobbat írjunk, akkor nem fog tetszeni nekünk az eredmény.
Jómagam elsősorban nem másért, csak magamért írok. Természetesen boldogsággal tölt el, ha valakinek tetszik, amit leírok, azonban akkor is meg fogom ezt tenni, ha tudom, hogy az olvasóim egy része nem ezt a végkifejletet várja. Mindenkinek nem felelhet meg az, amit az írók megírnak. Éppen emiatt elsősorban magunknak feleljünk meg . Ha nekünk tetszik, amit leírunk, akkor a többi nem számít. Lesznek emberek, akiknek szintén tetszeni fog, és lesznek olyanok is, akiknek nem. A mai fiatal írók körében is sok a megosztó kritika. Vannak, akik szeretik őket, másoknak azonban mindegy, hogy mit fogsz leírni, nem fog nekik tetszeni.
Visszatérve a könyvkiadásra. Soha nem volt olcsó, azonban a mai árak és az infláció mellett nagyon megugrott ennek a költsége is. Sokan panaszkodnak az írókra a drága könyveik miatt, de valójában nem szabják meg a könyveik árát. Keveset tudok még erről a témáról, annyit azonban igen, hogy nem az író dönti el a könyve árát. Nekik sem könnyű, hiszen ott a kezükben a történetük, amit meg szeretnének osztani az olvasókkal, de ez nem mindig valósítható meg. Nekik is meg kell küzdeniük a könyvkiadás fárasztó menetével, hogy az út végén a könyvesboltok polcain láthassák regényeiket.
Régen is sok tehetség volt a világon, viszont úgy észleltem, hogy a mai világban egyre több az az ember, aki felvállalja, hogy szeret verset vagy történetet írni. Meg mernek nyílni és megmutatni a világnak, hogy milyen tehetség is rejlik bennük. Ha a közvetlen környezetedben van ilyen ember és a tudtodra is adta, hogy ez a szenvedélye, akkor becsüld meg. Nem mindenki meri elmondani, hogy szeret írni, ugyanis félnek a reakcióktól és a kritikáktól. Én sem mertem sokáig elmondani, még a barátaimnak sem. Féltem a világ reakciójától és az elutasítástól. Aztán ahogy jobban kezdtem bízni magamban, félretettem az aggodalmakat és megosztottam a hozzám közel állókkal, hogy mi is a legnagyobb hobbim. És egyáltalán nem bántam meg.
Mindig higgyetek magatokban és abban, amit szerettek csinálni, ugyanis a kemény munka meghozza az eredményét. Lehet, hogy nehéz út árán, de meg fogja hozni.
Levente 
Golubics Kamilla 
molnart