Bemutatták Ken Ludwig Tony-díjas bohózatát a Pécsi Nemzeti Színházban – 2024 utolsó premierjén a Hőstenor
A színdarabot Lipics Zsolt rendezte, a főbb szerepekben Takaró Kristóf, Köles Ferenc, Stenczer Béla és Gombó Viola Lotti…
A színdarabot Lipics Zsolt rendezte, a főbb szerepekben Takaró Kristóf, Köles Ferenc, Stenczer Béla és Gombó Viola Lotti…
Ahogyan arról korábban is beszámoltam, a radikális arculatváltáson átesett cég most egy kész autóról szóló videóval jelentkezett. A…
A zöld jövő érdekében radikális megújuláson megy keresztül a brit luxusmárka. A korábbi bejelentéseik szerint a céljaik között…
2019-ben érte az a megtiszteltetés a tánccsapatomat, hogy egy művészeti fesztivál keretein belül elutazhattunk Kínába. Őszintén megmondom, hogy…
Ez év nyarán a testvérem és én elutaztunk Görögországba. Őszinte leszek, izgatott voltam az utazás miatt, hiszen ez…
Engem soha nem érdekelt különösebben a sütés-főzés, sőt nem is igen próbálkoztam, egészen addig, amíg el nem költöztem…
Két évtized elteltével, 2024. október 19-én az anconai szerelmesek ismét visszatértek a Pécsi Nemzeti Színház (PNSZ) színpadára az…
Nagyon szerencsésnek mondhatom magamat, hiszen én már kétszer is járhattam ebben a városban. Úgy gondolom, hogy utazni a…
Ebben a felgyorsult világban egyre nehezebb követni minden eseményt, ami a világban zajlik úgy, hogy mellette még magaddal…
A Westminster apátság központi szerepet tölt be a brit emberek életében, de vajon miért olyan különleges ez az…