Minden a neveltetésen alapul!
A családi neveltetés születésünktől elkísér minket az utolsó napunkig, ez nem kérdés. Ennek ellenére a mindennapokban nem tulajdonítunk neki nagy, sőt, egyáltalán semmilyen jelentőséget. Miért is lehet ez?
Általában elfelejtjük, hogy egyébként azokat a kvalitásokat, amikkel rendelkezünk, azokat az alapvető dolgokat, amelyeket továbbfejlesztünk életünk során, mind az otthon kapott alapokra építjük. Legyen szó a viselkedésről, a másokhoz való viszonyulásunkról vagy bizonyos szituációk „megoldásáról”. Abszolút nem mindegy, hogyan és milyen környezetben szocializálódunk. Vegyünk most egy egyszerű és nagyon hétköznapi példát, amit már én is tapasztaltam, és rajtam kívül szerintem szinte mindenki.
Belép egy barátom a boltba, a kasszához megy azzal, amit meg szeretne vásárolni, de nincs jó napja és már a sorban állás közben látja, hogy valószínűleg az eladónak sem. Tegyük fel, hogy az eladó flegmán beszél a barátommal és a visszajárót szinte hozzávágja. A barátom ekkor ezt számonkéri rajta, hogy hogy képzeli ezt, ez egy üzlet, neki ez a munkája, ha nem tetszik neki, ne üljön itt. Ezt közben persze végignézi és végighallgatja az összes vásárló és dolgozó. Mi lesz ennek a végkimenetele? A barátom kisétál a boltból és megy tovább a dolgára, az eladó pedig folytatja a munkáját. Magyarán mi történik? Semmi. Egy felesleges összeszólalkozás, ami megtörtént és semmi több.
Vegyük ugyanezt a példát, de a barátom helyett most én megyek be a boltba. Szintén feszült vagyok, ahogy az eladó is. Ahogy a barátomhoz is, felém is flegmán kommunikál és nekem is szinte odadobja a visszajárót. Én pedig megfogom a pénzt, elköszönök és kisétálok a boltból, mert tudomásul vettem, hogy ahogy nekem, neki is rossz napja lehet, most ez van. Ugye mekkora volt a két történet között a kontraszt?
Nem lettem még idegesebb, ahogy az eladó sem, nem kerültem az egész bolt előtt kellemetlen helyzetbe, mert így kezeltem. De ez hol a neveltetés kérdése? Ez az egész történet már egy nevelés és annak szemléltetése volt, csak nem a szüleitektől, a nagyszüleitektől, hanem tőlem. Egy alapjáraton is indulatoktól jobban fűtött családban a barátom szituációja játszódik le a gyerekeknél, ebben szocializálódnak és észrevétlenül ők is ezekbe a hibákba esnek, mert ezt látták, ezt veszik „normálisnak”. Az én nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb környezetemben, ahol higgadtan és értelmesen meg tudtunk beszélni mindent vagy tudtuk, mikor jobb csendben maradni, hogy ne legyen vita, ez teljesen máshogy zajlott. Mert én ezt láttam otthon, így neveltek, hogy ilyen legyek. Persze a jó és a rossz habitus relatív, a barátom nem lesz rossz ember amiatt, hogy máshogy kezelte a helyzetet, mint én, de én sem leszek „gyengébb” azért, mert csendben maradtam. Ezeket a tulajdonságokat az életünk során abba az irányba tudjuk fejleszteni és építeni, amelyikbe szeretnénk.
Hatalmas kontraszt van egy-egy szituáció kezelésében és sajnos ez tényleg egy igen gyakran előforduló és nagyon egyszerű, de véleményem szerint hatásos példa volt, mert ebbe mindenki be letudja magát képzelni.
A neveltetés az origo? Igen! Mert sokszor egy-egy ilyen megnyilvánuláson múlhat egy kapcsolat, egy állás vagy bármi, aminek sokkal nagyobb a súlya, mint annak a visszajárónak, amit az aznap épp rosszkedvű eladó „juttatott el” hozzánk.
Képek forrásai:
Levente 
Golubics Kamilla 
molnart