Mikor november közepe-vége felé az egyetemi tanáraink elkezdik meghirdetni a vizsgaidőpontokat, akkor természetesen a hallgatók 90%-a azt szeretné, ha minél később kerülne sor az adott „megmérettetésre”.
A magam részéről is állíthatom, hogy mindig várom/várjuk, hogy a vizsgáinkat januárra hirdessék meg, ami egyébként be is szokott jönni. Teljesen jó, nagy az öröm, csak a következő év elején lesznek a vizsgák. Ezután vége lesz a szemeszternek, már nem kell bejárni, közelegnek az ünnepek és mindenkinek ezer meg egy dolga. Áldjuk ilyenkor a tanárainkat, hogy nem decemberben vannak a vizsgák. Majd elérkezik a karácsony, a találkozás a családdal, a barátokkal és zárul minden ez a szilveszterrel és az új évvel.
Elérkezik január második napja és hirtelen mindenkinek eszébe jut, hogy márpedig hiába vagyunk fáradtabbak, motiválatlanabbak, mint előtte, ettől függetlenül 1 hét múlva jönnek a vizsgák. Ezeket persze éppen a hátunk közepére sem kívánjuk, de hát most ez van. Ilyenkor bezzeg pont a fordítottját hangoztatjuk, miért nem mentek le a vizsgák már decemberben, most tudnánk pihenni, nem kellene stresszelnünk – és egyéb más mindenhol hallott mondatok.
Telnek-múlnak a napok, már csak 3 nap van vissza, de még mindig ott tartunk, hogy semmi kedvünk nekiállni sem. Eljön a vizsga napja, mindenki megjelenik az egyetemen, a feszültséget oldja, hogy újra találkozunk a barátainkkal, de vizsgázni senkinek nincs kedve. Vége az első vizsgáznak, de pár nap múlva jön a következő, amihez a többség valószínűleg hasonlóan fog hozzáállni, mint az előzőhöz. Ki felkészültebben és jobb kedvvel, ki pedig sehogy.
Igazából az egész témát összességében taglalva az jön le, hogy nekünk mint egyetemi hallgatóknak semmilyen időpont nem jó a vizsgázásra. Ha közelebbről megnézem, valóban ez a helyzet. De nem is a vizsgákkal, meg az időpontokkal van problémánk, hanem saját magunkkal. Saját magunkkal kell harcolnunk azért, hogy rávegyük magunkat arra, hogy nekiálljunk. Ha nekiálltunk, akkor az már húz magával, hogy a jobb jegyért teljesíteni akarunk, nem is olyan nehéz az adott tantárgy, ráadásul meg érdekes is. Ez az egész csak egy harc önmagunkkal és azzal, hogy végre nekifeküdjünk a tanulásnak.
Számomra is ez sokszor kihívást jelent, én is nehezen kezdek neki olykor a felkészülésnek. Számomra a minél jobb jegy és eredmény mindig a motiváló. Nem gondolok arra, hogy mi lesz, ha nem sikerül. Arra viszont igen, hogy csalódni fogok magamba, ha nem sikerül úgy, ahogy azt én szeretném. A legnagyobb ösztönzés számomra az, hogy bizonyítsam magamnak, hogy képes vagyok a legjobb eredményt elérni. Az évek alatt azt is pontosan megtanultam magamról, hogy nekiállnom tényleg nehéz, de tudom, ha egyszer erőt vettem már magam és megvolt a kezdőlöket, akkor mindig a legjobbat hozom ki magamból. Egyébként furcsa, az egyetem alatt megszerettem a tanulást magát és szeretem ha tudok. Nagy fegyvernek érzem a tudást, a vizsgán a tanáraimmal nagyon jó érzés beszélgetni egy adott anyagról és ez egyedül annak köszönhető, hogy megtanultam. A tanulást megszerettem, remélem a nekiveselkedéssel való problémáimat is leküzdöm egyszer, nem könnyű kihívás, de rajta vagyok!
Képek:
https://www.blikk.hu/eletmod/egeszseg/vizsgak-tanulas-stressz-igy-csokkentheted-a-nyomast/hz6x35f
https://wmn.hu/elet/36165-vizsgaidoszak-utan-egyetemistak-a-teljes-idegosszeomlas-szelen
Levente 
Golubics Kamilla 
molnart