Februárban elég nagy volt a felhozatal a magyar zenei piacon, nem is sikerült mindegyiken átrágnom magam, de az új megjelenések közül kihagyhatatlan volt Beton.Hofi legújabb nagylemeze. A teljes erővel betörő INTERREGNUM mellé pedig sikerült még kihalásznom egy-két könnyedebb, undergroundabb kiadást is.
Beton.Hofi – INTERREGNUM (február 20.) ©K666EKT1F LUCYD
Beton.Hofit azt hiszem, nem szükséges különösebben bemutatnom. Mióta az eredetileg slam poetry-ben utazó Schwarcz Ádám 2021-ban kiadta első, Comic Sins c. nagylemezét, azóta folyamatosan felfelé ível a zenei pályája. Először a Playbaniaval, majd a 0-val is bizonyította, hogy nem véletlenül van Magyarország legfelkapottabb zenészei között. Új albumán, az INTERREGNUM-on tovább folytatja itthon páratlan zenei útját.
A lemez nem húzza az időt, egyből a legerősebb Be vagyok zárva c. dallal indít, amely nagyon nyers kritikával illeti a hazai közéleti jelenségeket, de ugyanakkor ott rejlik benne a ritmusos, egymásba folyó sorok mögött a költői finomság, aminek végeredményeként talán máig a legerősebb ilyen jellegű dalt kaptuk meg. De nem sokkal marad el a Tarr Béla vagy a címadó Interregnum sem, amelyek igaz, nem érik el a nyitódal Ádám teljes karrierjében kimagasló szintjét, de azért közel járnak hozzá. Zárásnak pedig szintén remek döntés volt a Magic c., az album többi dalához képest lassabb és valamivel személyesebb hangvételű dalt választani.
Az egyetlen probléma, amit fel tudok hozni az INTERREGNUM kapcsán az az, amit Beton.Hofi eddigi összes lemezénél éreztem, vagyis hogy a jellemzően single-ként kiadott húzódalok színvonala olyannyira kitűnik az albumok összességéhez képest, hogy bár általában a deep cutok (a kiadás mélyebb merítése, mondhatni B oldal) sem rosszak, mégis lényegében eltörpülnek az album másik feléhez képest. Itt is hasonlóan éreztem például a Pánczél, a Vízipaók vagy a Mek-mek freestyle kapcsán. Egyedül két dal volt, ami szerintem nem ütötte meg Ádám átlagos színvonalát, vagy legalábbis úgy éreztem, többet is ki tudott volna hozni belőlük, ezek pedig a Top G és a Disney voltak. Ezek közül előbbi kicsit számomra egy kihagyott ziccernek érződött, mivel az Andrew Tate-re utaló cím ellenére nekem nem tűnt úgy, mintha igazán foglalkozna a celebet körüllengő toxikus viselkedésnormákkal, míg utóbbi szimplán csak egy unalmasabb témaválasztás miatt ment félre nálam.
Legjobb dalok: Be vagyok zárva, Tarr Béla, Interregnum, Magic
Legrosszabb dalok: Top G, Disney
8/10
4Bards – őrület. (február 17.) ©4Bards
A budapesti indie kvartett második nagylemeze az elsőhöz hasonlóan igen rövidre sikeredett. A 8 dalos, mindössze 26 perces album több számán is közreműködött az általában különösen kedvelt Szaffi zenekar, azonban a 4Bards felhigított és nyomokban a Ricsárdgírt idéző elektronikus indie rock hangzását nem tudta sokkal megemelni.
A dalok szövegileg részben a tiniszerelemről szólnak, de emellett jelen vannak szatirikus, társadalmi témákat érintő (Bechdel-teszt, olajszagú város), illetve könnyed, anekdotázós dalok is (hupilila), azonban mindegyik esetben ezek elég játékosra és súlytalanra sikerültek, bár feltehetőleg ez valamilyen szinten tudatos is volt. Ezt a fajta szövegírást is lehet nagyon magas színvonalon végezni, viszont szerintem ahhoz szükség van egy sokkal szarkasztikusabb és abszurdabb stílusra ahhoz, hogy a sorok igazán szórakoztatók legyenek. Ezért is volt akkora szenzáció a Ricsárdgír (vagy előttük, kicsit más stílusban a Bëlga), azonban úgy érzetem, a 4Bards nem tudott egyelőre ilyen erős hatást elérni a szövegeivel.
Zeneileg is elég egyszerűek a dalok, vannak benne jó ötletek (pl. a 61 átvezetője vagy a 16 dán verzéje), csak jellemzően elég szokványos körítéssel vannak előadva, amelyek így magukba fojtják az együttes jobb ötleteit is. Stílusilag több irányt is behoz a zenekar. Ezek van, hogy jobban sülnek el (16 dán, ismét), de van, hogy belebuknak a dalok, mint a kék lány esetében, ahol a trap-pop-szerű zenei alap és a vérszegény rappelés egy igen bagatel végeredményt alkotnak. De hogy valami jót is mondjak, a kicsi élet egészen aranyos és élvezetes számra sikerült, szövegileg is talán a legkiemelkedőbb az albumon, és zeneileg is izgalmasabb ívet rajzol.
Legjobb dalok: kicsi élet
Legrosszabb dalok: kék lány
6/10
Szabikeyz, Juhász Zoli – Bankrablás (február 05.) ©Magneoton
Szabikeyz első nagylemeze egész nagy hazai lemezkiadó, a Magneoton gondozásában jelent meg, és a mai trendnek megfelelően ez is elég rövidre sikeredett. Az album alapvetően az 1980-as évek szintipop hangzására épül, azonban talán mondhatni, hogy a megszokottnál kicsit több funky elem került bele. A számok többnyire pörgősek és táncolósak, 1-2 lassabb szerzeménnyel, amik jól egyben tartják az albumot.
A Bankrablás egy teljesen korrekt pop-album, annak minden előnyével és hátrányával, és többnyire nem is próbálkozik ennél többnek mutatkozni, ami mindenféleképpen egy jó lépés. Viszont ez magával is hozza a rádiópop-lemezek általános problémáit is, vagyis hogy a szövegek rendkívül unalmasak (a Jegenye itt valamivel kiemelkedik a többi közül), a dallamvezetésben csak nagyon elvétve vannak izgalmas mozzanatok (itt talán a Kardiológus lehet kivétel), és szerkezetileg sincs a számokban sok fantázia. Különösen szembetűnő volt számomra, hogy bár az ötletek, főleg a refrének esetében, nagyon mozgalmasak és kidolgozottak, ugyanakkor elég gyorsan kifáradnak. Ezt legjobban a Válassz érzékelteti, aminek szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy több mint a fele csak a refrénből áll, ami ráadásul háromszor is megismétlődik a dal végén. És míg alapjáraton nem egy kifejezetten rossz témáról beszélünk, talán az album erősebb ötletei közé is sorolható, mivel ez még kevésbé próbál nosztalgiásnak hatni, és nem idéz meg jellegzetes vagy éppen túlhasznált dallamvezetéseket, mint például az Üvegszilánk vagy a Patkány, viszont sokkal többször ismétlődött meg a számban, mint amit amúgy elbírt volna. A Bankrablás nem egy rossz lemez, de vannak a műfajban ettől jóval izgalmasabb alkotások is.
Legjobb dalok: Kardiológus
Legrosszabb dalok: Patkány, Részeg
5/10
kist 
kissv