A tanulás nem egy logikusan történő folyamat. Jóllehet, talán veled is megesett, hogy amikor egy témát végre megértettél és úgy érezted, hogy tökéletesen elsajátítottad, a következő pillanatban az új anyag megismerésével teljes káoszba borult az előzmény. A tudás ilyen szintű kavarodása egy abszolút természetes folyamat, amire az előző bejegyzésemben is utaltam. Szóval nem kell kétségbeesni, kutatók úgy vélik, hogy ilyenkor az agyunk éppen átszervezi a már meglévő dolgokat, hogy egy stabilabb alapot kapjunk. Úgy is mondhatnánk, hogy az információ az elménk mélyebb rétegeibe kerül.
Sokan asszociálják a tanulást egy tégláról téglára felfelé épülő falhoz: biztos alapok, hézagok betömése és magasra jutás. Szerintem ez a hasonlat egy kicsit sántít, hiszen éppen azt cáfolják a fentiek, hogy ez egy állandó, változatlan téglafal, ahol az elsajátítani kívánt új anyag az előzők tetejére épül. Ha már mindenképpen szeretnénk a fal hasonlattal példálózni, akkor képzeljük azt, hogy ez egy átszerveződni képes fal, mint a Harry Potterben, és a káosz, amit érzünk, az Hagrid az esernyőjével.
Az ilyesfajta átrendeződés azonban hosszú folyamat, és ahhoz, hogy az új dolgok beépüljenek és biztos tudást szerezzünk, időre van szükség. Akárcsak ahhoz, hogy más izmainkat erősítsük. Képzeljük el, hogy lemegyünk az edzőterembe, mert szeretnénk formásabb alakot, vagy kinyomni 50 kilót. Nem várhatjuk el azonnal, 20 perc után, hogy az eredmény láthatóvá váljon. Viszont azért tudjuk, legalább is hisszük, hogy a kitartó munka meghozza a gyümölcsét – már ha a helyes mozgást végeztük.
Ez nincs másképpen az agy esetében sem. A legjobb, ha fokozatosan építjük be az új anyagot, hogy kialakuljanak a stabil idegrendszeri minták. Sokkal biztosabb tudást kaphatunk az által, ha 20 napon keresztül minden nap egy órát programozunk, mint egy napon 20 órát. (Nem is nagyon lehetne koncentrálni 20 óráig egyhuzamban.) Pontosan ezért nagyon fontos, hogy megtanuljuk kezelni a halogatást, ami a felsőfokú tanulmányokat végző tanulók közel 90%-át érinti.
Ennek legyőzésében egy sok helyen ajánlatos, igen népszerű technika az úgynevezett Pomodoro. Ezt a módszert Francesco Cirillo fejlesztette ki még az 1980-as években. Az ötlete egyetemi évei alatt támadt azért, hogy a rettentően sok kötelezően elvégzendő teendői közül egyszerre csak egyre koncentráljon, de azt teljes fókusszal. Ehhez egy paradicsom alakú időzítőt választott segítségül. Innen ered a technika elnevezése, olaszul a pomodoro paradicsomot jelent. A technika lényege, hogy írd össze a teendőid listáját. Majd állíts időzítőt, legtöbbször 25 percre ajánlják, de teljesen mindegy, ezt te döntöd el, hogy számodra mi vezet eredményre. A 25 perc alatt egyetlen feladaton dolgozz, semmi másba ne fogj – ez alatt azt is értem, hogy a telefont jobb minél távolabb tartani ez idő alatt – egészen addig, amíg meg nem szólal az időzítő. Miután letelik a ciklus, pipáld ki a papíron, hogy mit sikerült elvégezned és tarts egy 5 perces szünetet. Ezután következhet a következő ciklus. Úgy körülbelül 4-5 ciklus lejárta után tarts egy hosszabb, 20-30 perces szünetet. Ez a technika leginkább akkor segít, amikor nincsen kedved elvégezni az adott feladatokat, ha nagy lendülettel, örömmel vágsz bele, semmi szükség időablakokkal korlátozni magadat.
A technika alkalmazásához az kell, hogy teljes mértékben fókuszálj, ezért jobb a zavaró tényezőket távol tartani. Persze megeshet, hogy éppen akkor esik be a Tesco futár, vagy a GLS futár a várva várt csomagoddal, ilyenkor természetesen muszáj megszakítanunk a folyamatot. Miután elintéztük a sürgős dolgot, érdemes egy új időzítőt beállítani. Ez egyébként hasznos lehet abból a szempontból is, hogy kiderítsd, mennyi időt vesz igénybe az egyes feladataid elvégzése, hogy a későbbiekben jobban tudj számolni velük, és felállítani egy hatékony időmenedzsmentet.
Levente 
Golubics Kamilla 
molnart