Barkaszentelés, böjt, tojásfestés: mire való mindez?

Húsvét közeledtével a nálunk lévő élő hagyományokat tárom elétek.

Valahol Vajdaságban egy kicsiny kis falucskában: Kupuszinán még élnek a hagyományok! Olyan hagyományok, és népszokások, melyek a szívem csücske. Ezért ilyenkor szeretek otthon lenni, szeretem érezni, hogy valahol otthon vagyok e nagyvilágban.

Jézus feltámadását ünnepeljük ilyenkor húsvétkor. Ezért már az előkészületeknek is megvan a maguk hangulata. Virágvasárnap barkaszentelés, ilyenkor friss barkát viszünk a templomba, a pap megszenteli, majd húsvétkor tojásokkal díszítjük.

Képzeljétek, ez a hagyomány Pécsett is él! Egyik évben nem tudtam hazamenni virágvasárnap, ezért a pécsi Szent Egyed Közösség virágvasárnapi hagyományához csatlakoztam. Annyira jó volt! Szintén hasonlóan indult a barkaszentelés, de itt volt egy csavar: a barkaszentelést követően együtt elmentünk a Széchenyi térre, és minden járókelőnek adtunk egy barkát egy szentképpel egyetemben, hogy emlékeztessük őket a közelgő húsvét ünnepére. Annyira csodás volt látni az embereken a hálát és a szeretetet! Ajánlom ezt figyelmetekbe, ha éppen nem tudtok mit csinálni virágvasárnap!

Aztán persze van más is, húsvéti sonka, piros tojás, locsolás. Ismerősen cseng?

Ahogy közeleg az ünnep, mindenki lázban ég. Manapság van, hogy elfelejtődik az ünnep valódi értelme. Vásárlási láz jő elő. Ajándékok, aztán még utolsó pillanatban is rohanás. Olyan, mint a karácsonyi őrület, csak éppen nem karácsonyra készülnek az emberek. Előkerülnek a tojások, hátha tojtak a tyúkok, mert 20 nem elég, kell bőven több is még. Tudjátok, festeni is kell, minden locsolónak egyet, de nem tudni hányan lesznek. A hagyomány szerint piros tojást illik adni, de manapság már többféle színben is festhetünk, természetes alapanyagokkal vagy festékekkel egyaránt. Aztán a tojásfestés mellé szükséges még a sonkához is főzni. De ez sem elég, mert ilyenkor is lesz egy csomó sütemény, és ha csak egy piskótatésztát veszünk alapul, oda is legalább 6 db tojásra van szükség. Szóval a húsvét előtti hét a felkészülés ideje. Tojásfestéssel, süteménykészítéssel és lelki ráhangolódással szokott telni.

Nagypénteken szigorú böjt és hústilalom van, olyankor nem eszünk semmi húst. Maximum háromszor étkezünk és egyszer lakunk jól. Ilyenkor a család férfi tagjai halpaprikást főznek bográcsban, míg a nők a tésztát gyúrják hozzá, mivel a hal hidegvérű állat, az megengedett ételnek számít. Bizonyára tudjátok, nagypénteken van Jézus Krisztus szenvedésének és kereszthalálának napja. Erre emlékezünk. De ha nem tudod, ez mit jelent, gondolj csak arra, hogy amikor elveszíted egy fontos szerettedet, neked is elmegy az étvágyad, nem? Az egész étel íztelenné és értelmetlenné válik, ugye? Mert nálam határozottan igen. Olyankor gombóc van a torkomban, még ha csak rá emlékezem is, hogy ha akarok, sem tudnék enni. Na ez a nap is egy ilyen nap. Ilyenkor pénteken délelőtt szoktunk elmenni a Kálváriára, végigjárni a keresztutat, amit Jézus végigjárt a halála előtti napokban. Én ilyenkor szeretem a szívembe zárni azokat is, akiket szeretek, akik már nem lehetnek velem.  Gyászolok, emlékezem, böjtölök. Ez egy csendes nap. Ilyenkor szerszámokkal, gépekkel sem dolgozunk a földeken, a földdel sem dolgozunk. Nem nyírunk füvet, nem hallgatunk hangosan zenét, nem bulizunk. Csendben vagyunk és figyelünk. Emlékezünk és elmélkedünk. Hiszünk és szeretünk. Örülünk, hogy együtt lehetünk.

Másnap jön a nagyszombat. Reggel már korán kelünk. Tudjuk, hogy ez a nap már más lesz. A munkát továbbra is mellőzzük, de ez a nap már lazább. Ideje megfőzni a húsvéti sonkát! Nálunk falun az a szokás, hogy a sonkát nagy kotlában főzzük az udvarban és később hozzárakjuk a tojásokat is. Amíg a sonka fől, bent is zajlik az előkészület: ideje elkészíteni a húsvéti kalácsot! Tudjátok, van nálunk egyfajta kalács, amit évente kétszer készítünk: húsvétkor és karácsonykor. Régi recept, én is nagymamámtól tanultam, annak fonási technikáit pedig nagypapám tanította. Azt a kalácsot reggelizzük szombaton. Amikor a sonka a tojással együtt megfő, valamikor délután ebédelünk, de ilyenkor nem kenyeret eszünk hozzá, hanem az ünnepi húsvéti kalácsot. Ma már annyival engedékenyebb lett a dolog, hogy délután már ehetünk sonkát, tojást is, de régen, ez nem volt így. Régen mindig meg kellett várni a feltámadási szentmisét, ami után már vacsorázhattunk sonkát is, meg örülhettünk. Van, aki már az új, van, aki a régi szokást tartja. Én például ezt a részét van, hogy évente változtatom, mert mindkettőnek megvan a maga varázsa, de ha csak tudom és egy mód van rá, kivárom az estét. Azonban ha sikerül, hogy ebédre együtt üljünk le az asztalhoz, akkor meg én is együtt eszem a többiekkel.

Tudod, mi a legszebb nálunk a feltámadási szentmisében? Hogy érzed, hogy valóban feltámadt! Megszólal a zene az esti feltámadási szentmise végén, és nem is akármilyen! Falunk fúvószenekara újra összeáll, és számos fúvós hangszeren együtt fújják a feltámadási darabot. Olyankor megnyugszol, és tudod, otthon vagy. Béke van. Majd szétnézel a templomban, mindenki kezében ott az égő gyertya, amelynek lángja melegíti az örömteli vagy éppen örömkönnyekkel teli arcokat. És egy gyertyás, zenekarral kísért körmenettel zárjuk az estét, ahol elvisszük az örömhírt, hogy „Nem halt meg! Valóban Feltámadt!”. Ezzel az örömmel térünk este haza, ahol már hálával, szeretettel és megnyugvással tudjuk elfogyasztani húsvéti vacsoránkat.

Az előző napi örömökben maradva jön el a következő nap, ahol már a híres „vasárnapi levest” esszük ebédre. De reggel tízre újra szentmisére megyünk, hogy az öröm lángja ne aludjon ki bennünk. A vasárnap a családé.