Van egy pillanat, amikor az ember először érzi, hogy talán alkalmasnak bizonyul valamire. És van egy másik, amikor ugyanez az ember először kérdezi meg magától, hogy mi van, ha mégsem.
Ez a bejegyzés egy kitalált hallgatóról szól. Tudatosan kitalált. Nevezzük őt Petinek. A név lehetne bármi. A személy lehetne bárhonnan való. Lehetne magyar, lehetne külföldi. A lényeg nem a származás, hanem az állapot. Peti az, akit kívülről rendben lévőnek látunk.
Az első sikerek kevésbé látványosak. Nem taps kíséri. Nem oklevél. Egy kritikus konzultáció során vagy egy feladat beadása után az oktató jobb esetben csak annyit mond: Jó irány, vagy hogy gondolkodás van mögötte. Ezek a mondatok Peti számára viszont többet jelentenek. Megerősítés számára. Addig is dolgozott és készült a kihívásokra. Tisztességesen rajzolt, jelen volt. De most először érezte, hogy helye is
van itt.
Az önbizalma ebben a fázisban még nem stabil. Törékeny gondolatként jelenik meg, hogy lehet, hogy képes rá. Ez azonban még nem megalapozott. Inkább egy ígéret.
A következő pillanatban jött az első komolyabb próba. Olyan feladatot kapott, melynek a végén nyilvános értékelésre számíthat. Peti most már bizonyítani is akar. A feladatot jól megoldotta, de amikor a visszajelzés megérkezik, nem erre számított. Megemlítik, hogy a megoldása nem következetes, nincs végiggondolva, s hogy láttak már erre a feladatra jobb megoldást is. A visszajelzés szakmai volt, de Petit mégis személyesen érintette.
Az első siker után az első kudarc mindig aránytalanul nagynak tűnik. Mintha nemcsak a befektetett energiát, s időt tartanák kevésnek, hanem a személyét is megkérdőjeleznék.
Gyakran az ilyen esetek után jönnek azok a kérdések, hogy: De miért? Talán korábban nem az igazat mondták?
A kétség önmagában nem probléma. A helyes felismerés nélkül válik azzá. Peti néhány napig összehasonlítgatta magát másokkal. Vannak nála gyorsabbak, nála határozottabbak. Ilyenkor történhet meg az, amit sok leendő mérnök nem tanul meg tudatosan. Van különbség az önbizalom és az önazonosság között. Az önbizalom külső visszajelzések alapján is alakulhat. Az önazonosság viszont belsőleg dől el.
Peti elemezni kezdte a kiadott feladatokra a mostani és a korábbi megoldásait. Mi működött most és akkor? Hol volt következetes? Hol volt önazonos? Rájött, hogy az első siker nem volt véletlen, s a kudarc sem a másik esetben.
Az ilyen esetek tudatosíthatják, hogy maga a kudarc nem ellentéte a tehetségnek. Figyelemmel kell hozzáállni a teendőkhöz, ki kell értékelni az eredményeket, majd korrigálni kell a dolgokat, ha szükséges. A mérnöki gondolkodás egyik alapja a visszacsatolás. Miért ne tennénk ugyanezt önmagunkkal? Ahelyett, hogy Peti azt kérdezte volna, hogy ő elég jó-e, inkább úgy döntött, azzal foglalkozik, hogy maga a szakmai feladat milyen. Feltérképezi, hogy miben volt hiányos a rendszere, hogy hol nem volt alátámasztva a döntése, valamint hogy melyik ponton veszítette el a következetességét. A kétség így már nem saját identitáskérdés lett.
A félelem talán mindig velünk marad valamilyen szinten, de nem szabad engedni, hogy felülkerekedjen rajtunk. A bizonytalanság kezelhetővé válhat, a kétség pedig megtalálhatja a megérdemelt helyét.
Peti már nem a dicséretből építkezik. És nem is a kritikától omlik össze. Megtanulta, hogy nem egyetlen pillanat eredménye a fejlődés, s a siker. Reménykedés, próbálkozás, sikertelenség, kijavítás, megerősödés. Ez az az út, ami a legtöbbet adhat a szakmai fejlődéséhez, ugyanis nem lehet minden elsőre tökéletes, emberek vagyunk.
Peti személye kitalált, de a helyzet valós. Tükröt tartó történetét kezdtük el ezzel a bejegyzéssel. A következő részben azt vizsgáljuk meg, hogy ha a kudarc nem romboló erő, akkor valójában miből lesznek a hibák.
Viszló Dániel