Október három legizgalmasabb magyar zenei megjelenése: a Mayberian Sanskülotts ismét magyar nyelvi terepen, Solére a csúcson, Bongor pedig az eddigi legőszintébb és legkomolyabb pontján.
Mayberian Sanskülotts – Nem álmodom semmiről (október 17.) ©Tom-Tom Records
A Mayberian Sanskülotts zenekarnak amennyire szokatlan a neve, annyira szokatlan az egész zenekar jelensége a hazai színtéren. Először magyar nyelvű dalokkal kezdték, majd áttértek az angol nyelvre, közben kiadták régi magyar számaik újradolgozását és most 9 év elteltével ismét magyar nyelven jelentettek meg új dalokat.
Hangzásvilágát tekintve egész hasonló lett az eddigi lemezeikhez. A saját maguk által felvállalt Cocteau Twins és a 80-as évekbeli dream pop hangzás továbbra is dominálja a dalok nagyrészét, viszont ezúttal a korábban mellékesen feltűnő synthpop-os hangszínek és dallamok is előtérbe kerültek. A gitárok, a szintezitárok és az ének álombeli keveredését a zenekar a megszokott színvonalon hozza.
A dalszövegekkel kapcsolatban a zenekar már többször is hangsúlyozta a bizonytalanságát. Elmondásuk szerint féltek, hogy ha visszatérnek a magyar nyelven való íráshoz, az nagyon kínosan és rosszul fog hangzani, viszont úgy gondolom, itt pont az ellenkezője történt. A dalszövegek nagyon kellemesen és természetesen hangzanak; érdekes és a számok hangzásvilágához nagyon jól passzoló képeket festenek.
Az egyetlen single-ként kiadott Fák közt kérdés nélkül a lemez, de még a zenekar legjobb számai közé is sorolható. Az ének csodásan rásimul a hangszerek szellő-szerű ringatózására, amitől olyan lesz, mintha elrepítene egy sötét tündérkertbe. A Jéghegy és a Miso bár szövegüket tekintve kicsit repetitív, de ettől függetlenül összességében nézve igen szép dalok. A legérdekesebb viszont a Vonatok című zárószám, amely több mint 9 perces hosszával címéhez hűen egy vonat ritmikus zakatolását felidézve viszi keresztül egy álmon a hallgatót és befejeztével bezárja annak kapuit, amivel az albumnak egy nagyon szép lezárását nyújt.
Összességében az album hozza a Mayberian Sanskülottstól elvárt minőséget, viszont eddigi lemeziekhez képest nagyon sok újat nem ad. Ezt mondjuk nem is feltétlenül vártam el, lehet, ennek az albumnak inkább az volt a célja, hogy ismét rátaláljanak magyarul a hangjukra.
Legjobb dalok: Fák közt, Következő, Vonatok
Legrosszabb dalok: Jéghegy
7/10
Solére – III. (október 17.) ©Mertez Management
Solére nevét már régóta ismerem, de hallgatni nem igazán hallgattam. Az új lemezének megjelenésével azonban úgy gondoltam, hogy most végre itt az ideje ránézni a munkásságára. A diszkográfiáját végighallgatva pedig arra döbbentem rá, hogy a zenéjében minden megvan ahhoz, hogy az ország legnagyobb pop előadói között legyen, de valamiért mégsem sikerült még elérnie a réteghírnévből való kitörést.
Ezen a lemezén is dominál a kortárs R&B hangzása, egyes számoknál kis trap-pel, illetve EDM-mel vegyítve. A dalok nagyon változatosak, szinte nincs is két egymáshoz hasonló, sőt. Még azt is mondanám, hogy Solére lemezei közül ez lett a legsokoldalúbb. Az album több vendégelőadót is felsorakoztat. Az Ótvar Pestissel közös Sose halok meg egy egész jó dal, a dob erős hangzása masszívan húzza végig a számot, ellenben a Lil Frakkal közös Idegenekkel, ami egy kicsit csalódás volt számomra. A számot nem mondanám rossznak, de Lil Frakk úgy éreztem, kicsit alulteljesített, részei nem hagynak igazán nagy nyomot.
A Csillag már a többedik Brenkával közös dal, ami itt a lemeznek a nyugvópontját hozza el. Egy nagyon könnyed dal, lágy vokalizálással a refrénben. Nem mondanám a legerősebbnek az albumon, viszont nekem személyesen kifejezetten tetszett, ellenben a sorrendben ezt megelőző Baby Queen-nel, ami nem is tudom, hogy inkább a Destiny’s Child vagy a David Guetta féle Say My Name-re emlékeztet jobban, de akárhogy is van, nincs jótékony hatással az album egészére. A többi daltól nekem nagyon elüt és a stílus szerintem nem is áll a legjobban Solére-nek.
Lírailag egyébként a Solére III az énekesnő egyik legerősebb munkája, itt ki is emelném az Angyal-t – ami különben lassú indulásával egy nagyon hatásos nyitószám – és a Night Drive-ot, mint a lemez szövegi csúcspontjait. Mind a két szám nagyon szép és ritmusos képeket használva nyilvánul meg elég általános témákról. Ezek közé lehetne még akár a Szívtelent is sorolni, viszont ennél úgy éreztem, hogy véget ért, mielőtt igazán kibontakozhatott volna.
Legjobb dalok: Angyal, Night Drive, Csillag
Legrosszabb dalok: Baby Queen
7/10
Bongor – EXTÁZIS (október 31.) ©Escape Plan Recordings
Solére-hez hasonlóan Bongor is egy olyan zenész, akiről nagyon jókat hallottam, de eddig még nem mélyedtem különösebben el a munkásságában. Új albuma viszont nála is adott egy jó indokot, hogy végre adjak neki egy esélyt, és hát meg kell hogy mondjam, hatalmas pozitív csalódás volt.
A kontextus érdekében itt is végigpörgettem a korábbi megjelenésein, és azt vettem észre, hogy míg az első lemezén a politika volt előtérben, a másodikra kezdtek jobban feltűnni a belső gondolatai, amelyek az EXTÁZIS-t már teljes egészében eluralják. Bongortól így egy nagyon mélyre hatoló koncepcióalbumot kaptunk, amelyben az apjával és az alkoholizmussal, valamint a kettő átfedése kapcsán megélt traumáit dolgozza fel egy terápiás ülésen, illetve többször szóba kerül a hírnév terhe és a művészet jelentősége is a rapper életében. A lemez nagyon mély sebeket tép fel és olyan gondolatmeneteken vezeti végig a hallgatót, amelyről ilyen öntudatos, összetett és nyers megfogalmazásban ritkán hallunk a könnyűzenében.
A dalok sokszor annyira összefonódnak narratívában, hogy nem igazán lehet róluk egyesével beszélni, egy próbát azért mégis teszek. Úgy gondolom, egyértelmű csúcspontja a lemeznek az Árnyék, a cserihannával közös Hol voltál? és az APA. Ezek ássák bele magukat talán a legmélyebben a témába, ezek közül is főleg az APA, ahol Bongor szinte boncasztalra teszi magát, és eddigi legérzékenyebb énjét mutatja meg. A DOÓR-ral és Sisivel készült Sose halunk meg valamilyen szinten ezekhez hasonló, de egy valamivel szórakozottabb hangnemben szólal meg.
Az albumról sok rosszat igazából nem tudok mondani. A beatek változatosak, a szövegek erősek, a kollaborációk többnyire szervesen részei a számoknak. Ami kicsit kevésbé fogott meg talán a Full tempó, de az is inkább azért, mert kicsit elmarad a többi számhoz képest. Valamint a Kapitány Mátéval közös Beefnél nem igazán tudtam megérteni, hogy miért is annyira kedvelt, mert szerintem vannak az albumnak sokkal érdekesebb dalai. Mindenesetre ezek is hozzátartoznak az EXTÁZIS által leírt nagyon jól körbejárt narratív ívhez.
Legjobb dalok: Árnyék, Hol voltál?, APA
Legrosszabb dalok: Full tempó
9/10
nagyg