PTE MIK

Az építészhallgatók kreativitása és tudásuk a gyakorlatban

A Pécsi Tudományegyetem Építészmérnöki Karával kapcsolatos egyik legfontosabb tantárgy a „Tervezés stúdió”, amely az egyetemi évek során folyamatosan kíséri a hallgatókat. Ez a tárgy hat féléven keresztül szoros kapcsolatban áll a tanulmányaink minden fázisával, így elengedhetetlen része a képzésünknek. Az egyik legfontosabb vonása, hogy ha valaki nem teljesíti sikeresen, az akár egy teljes év csúszást is jelenthet, hiszen keresztfélévben nem indul el az építészmérnök-képzés. Ezért kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy jól teljesítünk és végig tudjuk vinni a terveinket.


A tervezés stúdió nem csupán egy tantárgy a sok közül, hanem olyan lehetőség, ahol szabadon engedhetjük a kreativitásunkat. Az építészek napi munkájában ritkán adatik olyan lehetőség, hogy a saját ízlésük szerint teljesen szabadon tervezzenek, azonban itt ezt megtehetjük. A megrendelők stílusa és színvilága meghatározó, de a tantárgy keretében nem korlátozott, hiszen a feladatok gyakran lehetőséget adnak arra, hogy a saját elképzelésinket valósítsuk meg. Persze mindig figyelembe kell vennünk a valóságot is: az OTÉK (Országos Településrendezési és Építési Követelmények) és a HÉSZ (Helyi Építési Szabályzat) előírásait, valamint az adott telek sajátos kihívásait. 


Az idei évben egy izgalmas telekkel dolgoztam, amely számos kihívást tartogatott, de éppen ezért választottam ezt, hogy kreatívan és innovatívan oldjam meg a feladatokat. Az egyik legnagyobb feladat a telken található több mint 100 éves fák megőrzése volt. Az épületet úgy szerettem volna megtervezni, hogy a fák ne csak háttérként és zöldként szolgáljanak az épület számára, hanem az építészeti koncepció szerves részévé váljanak. Maga az épület pedig a fák között húzódik, amellyel pedig ütközik az épület, így azt egy átriummal védtem meg, ennek következtében mindhárom fa megmaradhatott. A támfalba beleültettem az épületet, amely két szintes, ez pedig lehetővé tette, hogy a telek nehézségeit kihasználva különleges megoldásokat találjak. Az épület kiszolgáló részét pedig úgy tervezem, hogy kikacsintson a Vince utcára, ami egyedi és figyelemfelkeltő megjelenést biztosít. A projekt során nemcsak az esztétikai szempontok voltak fontosak, hanem a funkcionális követelmények is. Az épület fő funkciója egy látványpékség, amelynek az emeletét egy tankonyha funkcióval láttam el. Külön figyelmet fordítottam arra, hogy az egész épület a mozgáskorlátozottak számára is könnyen elérhető legyen, illetve hogy ez minden szintre kiterjedjen.


Ez a projekt azért volt különleges épülettervezés, mert lehetőséget adott arra, hogy a valós kihívásokra is innovatív megoldásokat kínáljak. Az épület az OTÉK és a HÉSZ előírásainak figyelembevételével készült el, de folyamatosan figyelembe vettem a telek adottságait, így olyan harmóniát teremt, ami megőrzi a természeti környezet értékeit. Ezenkívül a tervezett épület különleges esztétikai minőségeiért díjat nyertem: egy a Pécsi Tudományegyetem doktori képzését bemutató könyvet.
Néhány képet mutatok a tervről, hogy jobban megérthessük, miként valósult meg a koncepció és hogyan tükrözi a tervezett épület a természet és az építészeti formák harmonikus egyesítését.
A Tervezés Stúdió tehát nem csak egy tantárgy, hanem arra is van lehetőség, hogy kipróbáljuk magunkat, majd az építészeti tudásunk folyamatosan fejlődik és formálódik. 

By molnart

Hasonló cikkek