Zaha Hadid neve nemcsak az építészet történetébe, hanem annak jövőjébe is belevésődött. Ő volt az első nő, aki elnyerte az építészet Nobel-díjaként emlegetett Pritzker-díjat, és egyike azoknak, akik bebizonyították: a forma nemcsak funkció, hanem üzenet is lehet. Hallgatóként, tervezőként, jövőt keresőként érdemes megállni egy pillanatra és elgondolkodni azon, mit tanulhatunk tőle. Amikor először olvastam Zaha Hadidról egy cikkben, majd később egy-egy róla szóló könyvben és interjúban, rögtön magával ragadott az a bátorság, amivel a megszokásokkal szembement. Bagdadban született 1950-ben, majd Londonban tanult az Architectural Association School of Architecture falai között, ahol már korán kitűnt radikális gondolkodásával. Életpályája során számtalan akadályt kellett leküzdenie, nőként, közel-keletiként, formabontó alkotóként, de mindez nem állította meg abban, hogy újradefiniálja az építészet határait. 2004-ben megkapta a Pritzker-díjat, később pedig a brit királynőtől a „Dame” címet is elnyerte. Ami különösen megfogott, az az volt, hogy a formák mögött mindig komoly mérnöki és statikai háttér rejlett. A látszólag lebegő, áramló struktúrák nem öncélú látványelemek voltak, hanem mérnöki pontossággal megalkotott terek. Nemcsak formailag, hanem technológiákról vagy kísérleti anyaghasználatról. Mindezek eredményeképpen olyan ikonikus épületek születtek, mint Heyder Aliyev Bukaban vagy a MAXXI múzeum Rómában.
Zaha Hadid számomra nem csupán egy építész, hanem valódi inspiráció. Az, ahogy bátran túllépett a megszokott határokon, ahogy a technikai lehetőségeket mindig a kreativitás szolgálatába állította, máig meghatározó számomra, amikor tervezni kezdek. Jelenlegi tervezésem sem egy klasszikus „kádárkocka”, talán egyetlen derékszög sincs a homlokzatában, íves falak, kiugró födémek, játékos tömegformálás jellemzik. Ezek a döntések mind tudatosan, inspirációból születtek. Abból, amit Zaha Hadid munkássága közvetített: „a forma szabadságától nem félni kell, hanem vele együtt élni”. Sokszor mikor kicsit elveszve érzem magamat, visszatérek az ő épületeihez, hátha megtalálom a megoldást arra, amire keresem a választ. Vagy hogy lehet-e másként gondolkodni annál az épületemnél. Ugyanis ő megtanította, hogy nemcsak lehet, hanem kell is. Bár 2016-ban elhunyt, stúdiója, a Zaha Hadid Architects ma is aktív, és világszerte valósítja meg azokat az elképzeléseket, amelyeket ő indított el. Mi, hallgatók is nap mint nap szembesülünk a tervezés dilemmáival: forma vagy funkció? Kreativitás vagy realitás? Zaha Hadid munkássága szerint a válasz nem „vagy”, hanem „és”. Az ő példája mutatja, hogy a legmerészebb ötletek is megvalósulhatnak, ha mögöttük megfelelő és komoly tudás, statikai háttér áll, na és persze talán a legfontosabb az ilyen projekteknél, ami nem más, mint a kitartás.
Golubics Kamilla