(A cikk nem tartalmazza a cselekmény részletezését)
Február elején sikerült az Apolló moziban elkapnom Enyedi Ildikó legújabb, FIPRESCI-díjas nagyjátékfilmjét, a Csendes Barátot, amelyben a nemzetközileg is elismert magyar rendező tovább folytatja az emberi lélek feltérképezését, amellyel már előző, Testről és Lélekről c. filmjében is foglalkozott. Azonban ezúttal ezt nem kizárólag emberi kapcsolatokon keresztül teszi, hanem az emberek és a növények közötti kötelékek feltérképezésén keresztül is. A film cselekménye elsőre megterhelő lehet, ugyanis három különböző korban játszódik egyszerre, viszont mind a három cselekményszál helyszínéül ugyanaz a németországi egyetem szolgál.
Történelmi sorrendben a legrégebbi múltban játszódó történet a századforduló utáni évekre datálható, ahol egy fiatal egyetemista lány életét követhetjük nyomon, aki, mint ez a filmből kiderül, Németországban az első nők között van, akik már járhattak egyetemre. Itt az ő megpróbáltatásainak lehetünk szemtanúi. A középső idősíkban az 1970-es évekbe kerülünk vissza, ahol már egy fiatal fiú és lány kapcsolatát ismerhetjük meg, akik ugyazon a diákszállón laknak. A harmadik történetszál a jelenben, vagyis jobban mondva a nagyon közeli múltban, a Covid kitörése környékén játszódik. Itt egy kínai professzort ismerhetünk meg, akit meghívtak a fentebb említett német egyetemre annak érdekében, hogy bemutassa a csecsemők agyműködését vizsgáló kutatását, majd a járvány idején, amikor az egyetem kénytelen volt határozatlan időre bezárni, az országban ragadt és kissé átterelődött másra a figyelme.
Az elsőre nagyon különböző történeteket (a közös helyszínen kívül) egy igazán szokatlan dolog kapcsolja össze: egy Ginkgo Biloba, mellyel valamilyen módon minden szereplő kapcsolatba lép. A film ezen érintkezési pont mentén pedzegeti az emberi és a növényi működés közötti különbségeket és még annál is inkább a két csoport közötti hasonlóságokat. Emellett az egyes cselekményszálak a nagy kérdéskört bejárva kisebb részleteket is elemezni próbálnak. Ebből a szempontból a jelenkori szál tekinthető a film központi egységének, annál is inkább, mivel ezzel nyit és ezzel is zár a narratíva. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a másik kettő szál ne képezné éppen ugyanannyira szerves és fontos részét a teljes alkotásnak. Igaz, elsősorban a kínai professzor esete foglalkozik a ginkgoval, és ez a cselekmény ássa bele magát legmélyebben abba, hogy miként reagálnak egyes ingerekre a növények, és ugyanezen ingerekre miként reagálnunk mi, emberek. Ennek kiegészítéseként szolgál a másik kettő, csúnyán szólva mellékszál, melyek közül a ’70-es években játszódó egy muskátlin végzett kísérletet mutat be, ami tökéletesen szemlélteti, hogy bár úgy láthatjuk, a növények nem végeznek olyasfajta aktív mozgást, mint az állatok, de nem is olyan statikusak, mint mondjuk a kövek; reagálnak környezetükre, akárcsak bármelyik más élőlény, viszont felépítésükből és életmódjukból adódóan ezek nem olyan, az emberi szemmel érzékelhető reakciók, mint amelyek az állatvilágban oly természetesnek tűnnek.
A harmadik szál egy lépéssel távolabbról közelíti a témát, és a két csoport szexuális életmódjáról elmélkedik, kissé gúnyosan. Emellett erősen foglalkozik a feminizmus és a női egyenjogúság témájával, valamint a természettudományok korai helyzetét is szemlélteti. A filmnek ezek a részei, az én meglátásom szerint, inkább az emberi és azon belül is elsősorban a tudományos és kulturális fejlődést kívánja bemutatni. Míg a századfordulón igen kezdetleges módszerekkel és elsősorban férfiak foglalkoztak kutatással, addig a ’70-es évekre a muskátli vizsgálatának már egy fiatal nő kezd neki, majd a mai időket bemutató részekben már – annak ellenére, hogy itt a főszereplő professzor egy férfi – igen fontos mellékszerepet kap egy női kutató is, aki kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a kínai professzor úr el tudja végezni a méréseit. Mindezek mellett a három töredékből, amelyek mellesleg mind-mind más kamerastílust hasznosítanak (a jelenkori átlagos digitális kamerával operál, míg a ’70-es évekbeli filmre lett felvéve, a századfordulós pedig fekete-fehér képet használ), összeállítható a ginkgo élete is, így a növényt is mint egy szereplőt ismerhetjük meg, a vele interakcióba kerülő embereken keresztül.
Enyedi filmje zseniálisan egyensúlyozik a lelki és a tudományos kérdések között, melyek mellett nem volt rest olyan, mindmáig aktuális etikai és jogi témákat is feszegetni, mint a droghasználat vagy a feminizmus, amelyek közül az utóbbi, bár számos célját sikeresen elérte, még mindig az élet sok területén hadi lábon áll, és még mindig vannak személyek és társadalmi csoportok, akik megpróbálják semmissé tenni a sok évnyi küzdelmét. A két és fél órás alkotásba, így sikerült az élet számtalan aspektusát belesűríteni olyan módon, hogy a film egy pontja sem érződik elharapottnak vagy kigondolatlannak. A három cselekményszál egyenként is megállja a helyét, együtt pedig egy csodálatos ívet írnak le az emberi történelem elmúlt bő száz évét magukba foglalva. A szereplők, bár érthető okokból nem jut rájuk sok idő, mégis emberiek, közeliek és kidolgozottak: határozott jellemmel, kontúrral rendelkeznek. Mindezek eredményeként pedig az egész alkotást körül öleli egy, a létezést magába foglaló és feltérképező egyetemes tudástár és gondolatkör. A film olyan enciklopédikus regényeket idéz fel a nézőben, mint James Joyce Ulysses-e vagy Prousttól Az eltűnt idő nyomában, melyek hasonlatosan próbálják a maguk limitált lehetőségein keresztül bemutatni az élet komplexitását, talán azzal az egy különbséggel, hogy jelen esetben a Csendes Barát nem egy átfogó korképet fest le Jan van Eyck-i részletességgel, hanem három teljesen különböző periódusnak próbálja megragadni a legjellegzetesebb ismertetőjegyeit.
A filmet – bár nem tudom, a tudományos részletek mennyire vannak pontosan bemutatva, de mindenesetre a stáblistában számos doktori fokozattal rendelkező személy is fel volt tüntetve mint konzulensek, ami már szerintem egy egész jó előjel – különösen azoknak az embereknek tudom ajánlani, akiket érdekelnek a természettudományok, kiváltképpen a biológia, illetve azoknak, akik szeretnék megismerni az emberi lélek kapcsolatát a természettel. Akiket pedig mindkét téma foglalkoztat, nekik ez a film egy különösen érdekes élményt nyújthat. Én minden esetre az elejétől a végéig élveztem, és bármikor szívesen megnézném még egyszer.
nagyg