Hatrészes sorozatomban arra szeretnék fényt deríteni, hogyan egyesíti az építész a tudományokat gondolkodásában. Mindezek előtt viszont szükséges magát az embert megvizsgálni. Kiből lesz építész? Miben különbözik a többi embertől? Mikor nevezünk valakit jó építésznek? Ki a polihisztor?
Az ember munkája különleges. Az élőlények közül csak az ember van tudatában annak, mit és miért tesz. Munkamódszerét és annak eszközeit a kitűzött célhoz igazítja. Munkája közösségi tevékenység is, ami azt jelenti, hogy a megszerzett tudást a közösségben kamatoztatja.
Idővel egy-egy közösség nagyobb létszámúvá válik, aminek köszönhetően a tagok felosztják egymás között a munkát. Az egyének különböző tevékenységeket folytatnak, munkáik specializálódnak, elkülönült egységekbe csoportosulnak.
A munkamegosztás miatt kialakulnak az egymáshoz szorosan kapcsolódó jól működő ágazati csoportosulások, mivel így gyorsabban és sikeresebben megtermelik, előállítják, létrehozzák mindazt, amire a nagy egésznek szüksége van. Tehát egyfajta kategorizálás történik, ahol mindenki beleadja azt, ami ki lett osztva rá, s cserébe nem kell foglalkozni a másik csoportok dolgaival, mert az sok energiát és időt venne el tőlük.
A tudományági besorolás nyolc tudományterületre bontja a korábban említett specializálódott csoportok munkáit: természettudományok, műszaki tudományok, orvostudományok, agrártudományok, társadalomtudományok, bölcsészettudományok, művészetek, hittudomány.
Egyik sem fontosabb a másiknál. Elengedhetetlenek, hogy az ember harmóniában élhessen.
Vannak helyzetek, amikor a csoportok egymás közt nem tudják megoldani a problémákat. Ilyenkor jelennek meg a csoportokban a vezető egyéniségek, akik kapcsolatot teremtenek a tudományterületek között, hogy jobban átláthassák a dolgokat.
Ezek a személyek többet vállalnak annak érdekében, hogy a közösség előre haladhasson. Több energiát és több időt fektetnek be, hogy egyről a kettőre juthassanak.
Tanulmányaim során többször hallottam, hogy a nagy építészek valami ilyesmi pozíciót töltöttek be a korábbi korokban. Az uralkodók után övék volt a legnagyobb megbecsülés a munkájukért, talán pont azért a komplexitásért, amit a tudományokon átívelő tudásuk biztosított. Sok területen remekeltek egyszerre.
Püthiosz (Πυθεός) szerint az építészeknek kötelességük, hogy ismerjék, valamint hogy magasabb színvonalon műveljék a tudományágakat azoknál is, akik az adott területen tevékenykednek.
Szokták emlegetni, hogy maga az építészet is az a tudományág, ami a legabsztraktabb művészet, ezért első a művészetek közül is. Aki pedig ezzel foglalkozik, az biztosan különleges tulajdonságokkal rendelkezik.
Építésznek lenni szerintem egy hivatás. Nem egy lehetőség, amit mi választunk, hanem egy életérzés. A tudományterületek mindegyike szerves részét képezi egy építész életének. Összefüggések sokasága rejlik az elméjükben. Vannak olyanok, akiknek nincs diplomájuk róla, és ilyenek lesznek a későbbiekben is. Nem egy bizonylat teszi az embert építésszé. Az csak egy megerősítés az egyénnek, hogy egy szintet már elért az életcélja megvalósításában. Rendelkezik kellő tudással.
Jó építész az, aki a gyakorlatba fekteti a megszerzett tudást vagy épp továbbadja azt. Kutat, értekezik és kreatív új gondolatokat alkot. Ismérve, hogy körültekintő és az érzelmi intelligenciája kimagasló, az alkotásai pedig a társadalom javára válnak.
Érdekes párhuzamot figyelhetünk meg az építészek és a polihisztorokra jellemző tulajdonságok között: széles körű tudás, a tudás szintetizálásának képessége, élénk kíváncsiság, sokoldalú tanulmányi háttér, kreativitás és innováció, vezetői képességek és a társadalomra gyakorolt hatás.
Kimutatható tehát, hogy egy jó építész valójában megfelel a modern kor polihisztorának, mivel a tulajdonságaik többé kevésbé megegyeznek.
Ha szeretnéd kideríteni, hogy hogyan egyesíti az építész, vagyis a 21. század polihisztora a tudományokat gondolkodásában, akkor kövesd figyelemmel a következő részt is (november 9-től).
Viszló Dániel