A zöld jövő érdekében radikális megújuláson megy keresztül a brit luxusmárka. A korábbi bejelentéseik szerint a céljaik között van, hogy 2026-ban már teljesen elektromos járműveket gyártsanak.
A radikális újítás egyik részeként lehet értelmezni a márka ikonikus emblémájának a cseréjét is, amely a feliratot és a logót is érinti.
A régi és az új Logo
Az arculatváltás egyik eredménye, az új logó, amelyen a márka nevében levő betűk is kivehetőek.
A vállalat honlapján található közlemény szerint az eredetiség győzelme, hogy a legkülönfélébb művészeti ágakban működik együtt eredeti alkotókkal, új távlatok feltérképezésével és a határok megkérdőjelezésével.
Az arculatváltás eredményeként a Jaguár szimbólum is másként jelenik meg. /forrás: Jaguar
A márka az új korszakot egy rövid kis kedvcsinálóval is igyekszik szemléltetni, amelyben az egyediségre igyekszik felhívni a figyelmet.
Az arculatváltásnak köszönhetően a szlogen is más lett, most már a honlapon a „Copy nothing”/ „Ne másolj semmit” felirat látható, amelyet egy utalásként is lehet értelmezni az alapító, Sir William Lions egyik kijelentésének is, amely szerint „Egy Jaguar soha nem lehet másolat.”
Mindezen kívül a márka weboldalán még egy részletet is lehet látni a lehetséges legújabb elektromos autó hátuljáról is, amelynek bemutatása és gyártása várhatóan 2026-ban kezdődik meg és nagy valószínűséggel a super-gt modellnevet fogja viselni.
A méltán híres brit márka az arculatváltást annyira komolyan gondolja, hogy a teljesen elektromos átállás érdekében a jelenlegi modellek gyártásával is leálltak. 2026-ig a már legyártott, meglévő modelljeik értékesítésére koncentrálnak.
Időközben már megjelentek lesifotók az „új korszak” autómodelljének a teszteléséről.