Placebo vagy tényleg más szemüveggel nézem a világot?
Talán az első egyetemi évem után vettem észre magamon, hogy már kicsit máshogy látom a világot, mint előtte. Nem lettem „megvilágosodott” és nem is nyílt ki a harmadik szemem. Egyszerűen elkezdtem jobban figyelni a környezetemre, a tárgyakra az egyszerű tollaktól egészen az utakon száguldó autókig mindenre.
Abban sem vagyok biztos, ez mennyire a saját agyam átfordulása, vagy mennyire befolyásoltak a szaktársaim, a tanáraim. De nem bánom, hogy adtam magamnak egy új perspektívát, illetve hogy az egyetem, a képzés adott egy másik nézőpontot nekem, amivel olyan dolgokra figyelhetek fel, amikre az átlagember nem.
Nyilván formatervezőként fontos a szépérzék, hogy ne csak funkcionális, de esztétikus tárgyakat is tervezzek. Ez persze egyénenként változik, és amit én szépnek találok, nem biztos, hogy másoknak is tetszik. De szeretném azt hinni, hogy az eddigi tapasztalataim és az oktatásom adott egy átlagos esztétikai érzéket, amivel a legtöbb ember számára imponáló eszközöket tudok tervezni.
Férfiként gyerekkorom óta odavoltam az autókért, és ez azóta se változott. Viszont sok emberrel szemben szerintem más az ízlésem egy autó külsőjét illetően. Vegyük példának a kínai autókat. Az európaiak számára kicsit erőszakos, szokatlan a vonalvezetésük. Számomra nagyon imponáló, hogy merész vonalakkal dolgoznak, tetszenek a meghúzott élek, a szűk fényszórók. De ha egyszerűbb példát szeretnék mondani, nekem a Toyota Prius is nagyon szép. Azt elismerem, az első generáció nem egy szépség, de a második generáció óta egy roppant csinos autóról beszélhetünk. A csepp formája nemcsak energiahatékony, de vonzó is szerintem. Persze van, ahol egyezik a véleményem a többséggel: a Fiat Multipla szerintem is egy ritka ronda autó, a Cybertruck iránti megosztottságot is megértem – nem mondom, hogy a legszebb pickup, ami jelenleg kapható, de vitathatatlanul egyedi formája és szögei vannak, tényleg olyan, mintha egy sci-fi filmből húzták volna elő.
Biztos szerepet játszott ebben az is, hogy 2024-ben az őszi szünetben kiutaztam Londonba, ahol megnéztem a Design Museumot, ami pontosan az, aminek hangzik. Egy történelmi összefoglaló legendás dizájnokkal, köztük például az első iPhone, a Ford T-modell vagy híres dizájnbútorok, és rengeteg kísérleti termék. Itt egyébként időszakos kiállítások is vannak. Tavaly például volt egy Barbie-s és Tim Burton-ös is, sajnos ezekre jó előre elkeltek a belépőjegyek.
Mióta másodévesként nekem is kellett széket terveznem, sokkal jobban megnézek egy-egy széket. Akár egy étkezőben vagy egy irodában. A saját ergonómiai székemet is sokkal jobban értékelem. Valahogy ráállt a szemem a finom vonalvezetésre, az érdekes szerkezeti megoldásokra, vagy egy-egy nem annyira feltűnő tulajdonságra, ami lehet egy szimplán esztétikai célt szolgáló kis bütyök, amitől viszont összeáll a nagy egész kép. Valószínűleg a tudat, hogy már tisztában vagyok, mennyi energiát és időt igényel viszonylag egyszerűbb dolgok megtervezése is, nagyban hozzájárult eme szemléletemhez.
Egyértelmű konklúziót nem hiszem, hogy le fogok tudni szűrni. Őszintén nem is beszéltem erről a szaktársaimmal, hogy ők hogyan éreznek ezzel kapcsolatban, megváltozott-e bennük valami.
Lehet, külső szemlélőként csak kritikusabb és szúrós szeműbb lettem a hétköznapi tárgyakkal kapcsolatban. Az is előfordulhat, hogy ha nem erre a szakra vagy szimplán másik egyetemre mentem volna, akkor is ilyen körültekintővé váltam volna a dizájnnal kapcsolatban. Ezt már sosem tudjuk meg.
Tisztában vagyok azért azzal is, hogy nem minden a kinézet, és van, ahol a funkcionalitás adja a legkiválóbb formavilágot. Erre a két legjobb példa a villáskulcs és a Nemzetközi Űrállomás. A villáskulcson nincs mit javítani, egyedül az erőkar hosszával lehet játszani, de az a két használt „fej” közé iktatott hasábszerű test és ennyi. Az elmúlt 100 évben nem változott semmit, és nem is kell neki. Tökéletes példája az „ami működik, azt ne próbáld megjavítani” mondásnak. De nézhetjük az ISS-t is. Az űrállomást a legutolsó négyzetmilliméterig is okkal tervezték meg, nincs felesleges térpazarlás, nincs egyetlen felesleges gomb vagy ketyere sem a belsejében, minden modul tökéletes illesztésekkel, a lehető legkevesebb és legkönnyebb anyagból készült, amik garantálják az emberi biztonságot. Nem mondhatni egy különösebben szép dolognak, de rondának se. A dizájnja funkcionális, és ma már biztosan tudnának fejlettebbet tervezni, de sokkal szebbet nem. Nem érné meg egyetlen plusz festékréteg se az oldalán, mert minden egyes gramm számít, amin spórolni tudnak egy-egy indításnál.
Zárszónak azt tudom mondani, hogy érdemes nyitott szemmel járni és odafigyelni a különböző használati tárgyak kinézetére, mert egy mezei kanalat is sokféleképpen meg lehet valósítani. Remélem, sikerült kicsit megmutatnom, milyen a világ egy formatervező szemével. Hátha meghoztam pár leendő felvételiző kedvét a szakhoz, vagy talán pont, hogy eltántorítottam őket… majd jövőre kiderül.
fauszt_kolos