PTE MIK

Megvalósítható-e a Dűnéből is ismert Ornithopter?

A rövid válasz: nem.

A hosszabb válasz viszont igen, jelentős anyagi ráfordítások és iszonyú alapos műszaki karbantartás árán, ami semmilyen gyártónak nem érné meg.

Viszont tisztázzuk: mi is az az ornithopter és miért éri meg jobban az Arrakison keringeni vele, mint egy közönséges helikopterrel, vagy repülővel?

Egy ornithopter a Dűnéből

Az ornithopter egy olyan repülőgép, amely szűkebb értelmezésben a madarak, tágabb értelmezésben viszont minden repülni képes lény repülés közben a szárnyával elkövetett mozgását utánozza, amely által a levegőbe emelkedik. Neve az ornithos (madár) és pteron (szárny) szavakból ered. Az évezredek során feltalálók tucatja próbálkozott az ilyen elven repülő gépet megvalósítani (általában sikertelenül).

Az első ember által épített madárszerű, repülésre alkalmas gépről már az ókori görögök is említést tettek. A tudománytörténelem szerint Arkhütasz volt az első ember, aki a gyakorlatban is alkalmazta a matematika és a logika törvényeit.

Arkhütosz galambja így nézhetett ki/ Forrás: kotsanas museum

A legismertebb lelet viszont mégis Leonardo Da Vincihez köthető. Az ő gépe is a madár szárnyának mozgatásával szeretett volna repülni (sikertelenül).

Da Vinci egyik jegyzete a repülőről

A 19. század vége felétől a huszadik század közepéig több repülni képes ornithopter prototípus látott napvilágot. Ezek közül a leglátványosabbak talán René Riout, vagy Adalbert Schmid madárszerű gépei lehetnek.

4. ábra Adalbert Schmid ornithoperje

René Riout ornithoperje kiállítva

Viszont, hogy megértsük, miért pont egy Dűne-szerű sci-fi-ben és nem a való életben használják az ornithoptert, ahhoz elég megnézni az alábbi videót.

(Elég érdekesnek és igen veszélyesnek néz ki, akárcsak az Arakis.)

Ahhoz, hogy végképp megértsük, miért marad fikció a többszemélyes ornithopter, elég csak megnézni az arányokat.

Az idők folyamán három fő aerodinamikai repülési mód alakult ki. Lehet repülni szárnyakkal, mint a madarak többsége, vezérsíkkal, mint a repülők, vagy forgószárnnyal, mint a helikopterek. Mind a három repülési módszer máshogy emeli a gépet a levegőbe.

Ahhoz, hogy valami repülni tudjon, érdemes elő venni a Bernoulli-törvényt. Bernoulli törvénye alapján a közeg áramlásakor a sebesség növelése a nyomás csökkenésével jár.

Tehát, hogy az objektum repülni tudjon, nyomáskülönbséget kell, hogy létrehozzon, amelyet a repülőknél, a helikoptereknél és a madaraknál is a szárnyak formája ad. Viszont míg a repülőket a hajtómű, a helikoptereket a légcsavar emeli a magasba, addig a madaraknak a szárnyukkal kell csapkodniuk, hogy a levegőben maradhassanak.

Az összehasonlításhoz vegyük csak alapul az élőlényt, amelyről a Dűne ornithopterjét mintázták, a közönséges szitakötő méreteinek az arányát. Az átlagosan 35 milliméteres testhosszhoz és az 1 grammos tömeghez tartozik egy 50/60 milliméteres szárnyfesztávolság. Mármost ha ezekkel az arányokkal szeretnénk egy vagy több utast szállítani, akkor egy 5 tonnás tömeghez párosulna egy pár kb. egy futballpálya hosszával rendelkező szárny. Nyilvánvalóan ez egy igen magas költségeket felemésztő projekt lenne, iszonyú bonyolult mechanikával, aminek a kivitelezése így a repülőgépgyáraknak nagyon nem érné meg. Főleg annak a tudatában, hogy időközben a légteret sikerült a helikopterekkel és a hajtóműves repülőgépekkel meghódítani. Viszont ha valaki mégis ragaszkodna ahhoz, hogy egy ornithopternek legyen a tulajdonosa, bátran megvásárolhatja Da Vinci a repülőjének és Atreides ornithopterjének Legomodelljét is.

By tiboldm

Hasonló cikkek